2017.09.08. 15:50
A megyei I. osztály küzdelmei különleges, Ikarus-Maroshegy-Bicske rangadóval folytatódnak
Az 5. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.
Tavasszal a Baracs pontot rabolt Martonvásáron
Fotó: Kricskovics Antal
2017. szeptember 10. vasárnap 16.30
Mór (3.)-Sárbogárd (7.)
Németh Bálint a Mór vezetőedzője: – Nagyon bízom abban, hogy nyerni fogunk! Hazai pályán minden mérkőzésen szeretnénk győzni, és magabiztosan futballozni. Elértünk oda az elmúlt hetek alatt, hogy nagyjából összeállt a társaság, és az újak is beilleszkedtek. A múlt héten a Baracs ellen ugyan „csak„
2-0-ra nyertünk, ellenben ha valaki látta, azzal szembesülhetett, hogy rendkívül biztos sikert értünk el, sok esélyt nem hagyva a házigazdáknak. Az elmúlt évekhez képest azon szerettünk volna javítani, hogy több gólt rúgjunk. Ez kezd realizálódni, fejlődtünk, és ehhez hozzájárulnak az új igazolásaink is. Jó úton haladunk, és ugyanezt szeretném látni a folytatásban is. Ahhoz, pedig, hogy elérjük a céljainkat, feltétlenül győzelmet várok a Sárbogárd ellen is.
Martonvásár (6.)-Baracs (13.)
Patkós Csaba a Martonvásár vezetőedzője:
- Az idegenbeli meccseink eléggé döcögősek, annak is megvannak az okai, de jó a keretünk, jól edzünk, úgyhogy bizakodó vagyok, hogy az idegenbeli mérlegünk is a helyére billen. Az pedig nyilvánvaló, hogy hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem, valamint a jó játék. Ettől függetlenül a Baracs ellen sem lesz könnyű. Az összes találkozón jól kell teljesíteni, nem fér bele, hogy az egyik mérkőzésen jól játszom, a másik két-három összecsapáson pedig lézengek. Még kissé hullámzó a teljesítményünk, ám ez annak tudható be, hogy voltak érkezőink, akiknek be kell illeszkedniük. De jó úton haladunk. Természetesen nyerni szeretnénk a Baracs ellen is, ráadásul hazai környezetben úgy látom, hogy a játékosok motiváltabbak, és talán még többet hoznak ki magukból.
Ikarus-Maroshegy (2.)-Bicske (4.)
Gelencsér Tibor az Ikarus-Maroshegy játékos-edzője: – Dávid és Góliát harcához tudnám hasonlítani ezt a mérkőzést. Ismerjük a Bicske keretét, tele vannak volt profi, NB-s múlttal rendelkező játékossal, egyértelműen ők a találkozó esélyesei. A csapattal viszont maximálisan elégedettek vagyunk, a játékosok az eddigi négy mérkőzésen, és az edzéseken jól teljesítettek, és ebben is rejlik az eddigi győzelmeink, és sikereink kulcsa. Megtanultak a játékosok egymásért küzdeni, éppen ezért amolyan Pál utcai fiúk módjára próbáljuk ezt a mérkőzést megvívni. Az pedig, ha sikerülne begyűjteni a három pontot nemcsak a habot jelentené a tortán, hanem még járna hozzá egy kis csoki golyó is!
Lajoskomárom (9.)-Enying (12.)
Miskovicz Bálint a Lajoskomárom vezetőedzője: – Bár ennek a mérkőzésnek elvileg mi lennénk az esélyesei, de örülnöm kell, ha meglesz a tizenegy játékosom. Igaz, így volt ez az előző fordulóban is. Nagyon kevesen vagyunk, azt lehet mondani, hogy a szegény embert az ág is húzza, hiszen egymás után dőlnek ki a kezdő tizenegyből a játékosok. Az eddigi hiányzó Vései Martin, Kövecses Imre, és Borbás László mellé a héten feliratkozott a maródiak listájára Posta Levente is, aki belelépett egy gödörbe. Azt mondják, hogy a sebzett vad a legveszélyesebb, mindenképpen jó lenne itthon tartani a három pontot.
Mezőfalva (11.)-Sárosd (8.)
Masinka László a Mezőfalva vezetőedzője: – Volt már idén két olyan meccsünk, hogy akár azt lehetne mondani, hogy mi leszünk a megyei egy Jézuskája, mivel az utolsó percekben adtunk pontokat az ellenfélnek. Így volt ez Martonvásár ellen, amikor a 87. percben kaptunk ki, valamint legutóbb Polgárdiban ikszeltünk kétgólos előny után, az utolsó percekben. A Sárosd elleni meccs, két szomszédvár csatája mindig rangadónak számított, elég sok a sérültünk, még nem tudom, hogy mennyien fognak felépülni, de szeretnénk most már hazai pályán győzni! Elég fiatal a csapatunk, egy siker feltétlenül adna számunkra egy lökést.
Gárdony Agárdi Gyógyfürdő (5.)-Polgárdi (14.)
Balogh Zsolt a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: – Az idegenbeli mérlegünk eddig jobb, mint a hazai, ezen akarunk változtatni a hétvégén! Az elmúlt héten jól szerepelt a csapat, hiszen a Magyar Kupában legyőztük a Főnix FC-t, és ez a siker az országos főtáblára jutást jelentette, míg az előző fordulóban az Enying otthonában gyűjtöttük be a három pontot. A kupameccs sajnos nem múlt el nyomtalanul, mert Sowunmi Attila kulcscsonttörést szenvedett, hosszabb időre kidőlt a sorból. Hátul még össze kell szokni az új játékosainknak, talán ezért is kaptunk a kelleténél több gólt. A Polgárdi ellen számunkra csak egy eredmény elfogadható, nem lebecsülve az ellenfelet, ez pedig a győzelem.
Az Ercsi Kinizsi-Tordas összecsapást 2017. október 25-én, 10 órakor rendezik a vendéglátók kérésére.