Jövőre veled ugyanitt 2. nyári bemutatója Székesfehérváron – Hol lehet a boldogság?

A Vörösmarty Színház és a Veszprémi Petőfi Színház közös produkciójaként létrejövő Jövőre veled ugyanitt 2. című előadás nyári színházi bemutatója csütörtökön volt Feketehegy-Százazréten, a Kultúrudvarban. Telt ház. Hosszú taps. Váradi Eszter Sára és Keller János játszik Hargitai Iván rendezésében.

Bernard Slade amerikai filmadaptációt is megért Brodway-sikerdarabjának első részét tavaly már láthatta a két színház közönsége. A szárazréti színházi esték részeként ezúttal egyébként mindkét darabot eljátszotta a társulat.

A kettes számmal jelölt előadás egyébként nem feltételezi, hogy a néző látta az elsőt.

A szereplők egyik első párbeszéde gyorsan felvázolja a múltat. Két és fél évtizede tart George és Doris házasságtörő románca. Egyikük sem fordított hátat a tisztes, kertvárosi jellegű életnek, hitvesnek, gyerekeknek. A vágyat letudják egy évenkénti, lopott hétvégén.

A Jövőre veled ugyanitt 2-ben a néző már egy ötvenes éveinek küszöbön lévő párral szembesül. A hév csökkenőben nagyon, a második felvonásig várat is magára az első ágyjelenet. A barátság, a megszokás és a ragaszkodás tartja együtt a párt. No, nem mintha az kevés volna.

Szex helyett inkább sztoriznak, saját, a szeretőtől független élet történéseiből válogatnak. Kibeszélik a fájdalmakat, az otthoni tabukat. Ám ez minduntalan keservvel tölti el őket: idegen számukra a másik élete. Izgalmas pillanatai a játéknak azok a képzeletbeli dühkitörések, amelyek a szereplők valódi, de elleplezett érzelmeit tárják föl. Egyszer egy sikítás, másszor egy pisztolylövés. Fegyver helyett hang- és fényeffekt utóbbihoz a „kellék”. Ezek a mozzanatok filmszerűen tépnek bele a realista játékmódba. A kitörésnek nevezett megmozdulások után mintegy visszafelé pörög a filmszalag, s mintha mi sem történt volna, folyik tovább a csevej vagy a veszekedés.

A tér, vagyis a szoba állandó

Annyi csak a váltás, hogy a rendezés jelenetenként megváltoztatja a teret uraló, tüllfüggönyös, forró emlékű ágy elhelyezkedését. Látjuk szemből, oldalról, ferdén, hátulról. Balra hátul fehér fogas, előtte fehér hűtő és fehér fotel. Jobbra fehér pipereasztal tükörrel, előtte kordokumentum, időszakot jelző, napjainkban már ósdinak tűnő böhöm tévé, képcsöves. Utóbbi fekete.

A jelenetek közötti színpadi átállások rémesen hosszúak, pedig a színpadkép alig-alig változik, jelmezcsere persze van. A történetben ilyenkor évek telnek el, legkevesebb egy. A sokadik lassú jelenetváltás után jön a felismerés, pontosan ilyen nehézkesen és kapálódzva telhet Doris és George életének minden egyes éve. Azok a napok és hónapok, amíg arra várnak, hogy itt, ebben a szinte tiszta fehér szobában újra egymás karjaiban érezhessék titkos szövetségesüket.

Egy új élet kezdete?

George és Doris párbeszédekből megismert élettörténete a maga rendje szerint szalad előre. Zajlanak az élet ötven, hatvan, hetven év utáni eseményei. Nemcsak hétköznapiak. Feszt keresik és elvesztik önmagukat; ahogy az már lenni szokott. George például 52 évesen pocakosan csoszog be szobába, hogy aztán pár évvel később szőkére melírozott hajjal, szálkás felsőtesttel fusson be, cigánykereket hányva.

A fehér színt, a tisztaságot kölcsönző menyasszonyi ruhát Doris az utolsó jelenetben ölti magára, a réges-régi, fehér pipereasztal előtt tollászkodik benne. Egy új élet kezdete? A parodisztikusra szerelt zárójelenetben – ismét kilépve a realisztikus stílusból – George és Doris botokkal lejt közös, groteszk táncot, majd kart karba öltve kislattyognak a hűséges szobából. Boldogan élnek, de csak amíg meg nem halnak.