Aba Napok 2024

2024.05.26. 20:00

Öt zenekar részvételével tartották meg az I. Kanczler István Fúvószenekari Találkozót

Az idei Aba Napok zárómomentumaként vasárnap rendezték meg az I. Kanczler István Fúvószenekari Találkozót, melyen egész nap harsogtak a trombiták, szóltak a kürtök, peregtek a dobok.

Borsányi Bea

A képen a Bicskei Koncertfúvós Zenekar, vezényel Nagy Nándor

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Aki hallott valaha fúvószenekart játszani, tudja, nem egy csendes műfajról van szó. Ám amikor öt együttes 180 tagja fújja egyszerre, az a komoly hangerőn túl már igazán grandiózusan szól. Ezt is megtapasztalhatták azok, akik elmentek a Milleniumi Parkban felállított nagysátorba, hogy a reggel fellépő énekkarok előadását követően meghallgassák a fúvószenekarokat. 

Ahogy Szalai Balázs, Aba város Fúvószenekarának vezetője köszöntőjében fogalmazott, különleges pillanat volt a Kanczler István Fúvószenekari Találkozó életre hívása és különleges pillanat maga az esemény is, ami nem csak zenei, de érzelmi szempontból élmény a résztvevő zenekarok számára. Kanczler István közel 30 évig volt az abai fúvószenekar karnagya és az első találkozóra meghívott – a házigazdákon kívül bicskei, martonvásári, pusztavámi és oroszlányi - fúvósokat is az ő személye köti össze. - A találkozó nem előzmény nélküli, hiszen korábban Puma néven futott már egy kisebb találkozó, melynek elnevezése az állandó résztvevő Pusztavámi Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a Martonvásári Fúvószenekar és Aba Város Fúvószenekara nevéből jött. – Amikor néhány év után idén úgy gondoltuk, „rendes” nevet adunk a rendezvénynek és kicsit bővítjük a meghívottak körét, nem is lehetett kérdéses, hogy a találkozót korábbi karnagyunkról nevezzük el. Kanczler Istvánt sokan ismerték Abán és a környéken, hiszen generációkat tanított zenére és a zene szeretetére – mondta el a feol.hu-nak Szalai Balázs.

A vasárnapi esemény az öt fúvószenekar közös műsorával kezdődött, majd ezt követően az egyes zenekarok önálló műsort is adtak a közönség legnagyobb örömére. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában