Hozzáállásban jazz, ritmikailag funky, életmódban blues, politikailag rockzenész vagyok – Interjú Mohai Tamással

Ismét Székesfehérváron koncertezett Mohai Tamás, kétszeres eMeRTon-díjas zenész, zeneszerző. A székesfehérvári születésű zenész sokáig a fővárosban élt, most azonban ismét vidéken lakik, és a tőle megszokott módon száz százalékon megy, zenél és alkot. Az elmúlt évek során számtalan formációban tűnt fel, most szombaton Nagy Ádámmal zenélnek közösen. A koncert előtt beszélgettem vele az eddigi sikerekről, arról, mi inspirálja zenében és szövegírásban, és nem utolsósorban az általa megismert magyar zenei életről, amely nem korlátozódik a rockra.

A székesfehérváriak elsősorban a Faxni révén ismernek. Hogyan született a Nagy Ádámmal alkotott duó?

– Székesfehérváron kezdtünk a Faxnival 1983-ban és 1992-ig egyfolytában Faxniztunk, itt lettünk felnőtt zenészek testvéremmel, Győzővel, aki sajnos már nem él. Ádámmal a kilencvenes években találkoztunk, nyolc én van közöttünk, így én akkor már majdnem egy évtizeddel előrébb jártam. Török Ádámékkal utazgattam, Muk Ferivel, egy jazz-rock formációval. Ádámmal kortársak lettünk, a 2010-es években elkezdtünk alkalmi bandákban együtt játszani, de az igazi áttörés 2020 táján volt, mikor Ádám csinált a Wörk Project formációjával a Kobuci Kertben egy bulit, és én voltam a vendég, mert mindig hívtak egy vendéget is. Csináltunk egy akusztikus blokkot, ami azt jelentette, hogy leültünk ketten gitározni. Na most ez olyan jól sikerült, hogy felvetődött, folytassuk ezt a felállást és gitározzunk közösen. Aztán a pandémia miatt megint egy évre be lettünk zárva, de aztán folytattuk a munkát közösen és 2021 nyara óta járunk kisebb, nagyobb helyekre, fesztiválokra. Egymásra találtunk. Ráadásul a fiamat, Szilárdot, aki 16 éves múlt és már megjelent az első albuma, ami hozzáteszem, nagyon jó, három-négy éve Ádám tanítja gitározni. Nem mellesleg van egy másik formáció, abban is együtt játszunk. Illetve Ádámnak van egy tavalyi lemeze, az Ádám Elméi, amin egy-két nótában én is játszom. Már túl vagyunk az ötvenedik fellépésünkön és reméljük, hogy még sokáig fogunk közösen zenélni

Az Ádámmal alkotott duó a sokadik formáció, amiben szerepelsz. Mi az oka a gyakori váltásnak? Minek köszönhető, hogy nem az történt, hogy a kezdetektől mostanáig egy meghatározott zenekar tagjaként zenélsz? 

– Annak, hogy sok együttessel játszottam, egyaránt van előnye és hátránya. A Faxni nagyon aktív volt az első tíz évében, és harmincéves koromba bőven kiderült, hogy zenész maradok. Nem lettem politikus, műszaki kereskedő, hangszerboltos, nem lett „komoly” szakmám, maximum a komolyság az, hogy diplomám van és gitárt tanítok. Ahhoz, hogy zenész maradj egy országban, nyitottnak kell mutatkozni a felkéréseket illetően. Szeretem ezeket, többféle stílust is magaménak érzek. Szeretem a bluest, a funkyt, a jazzt, a country zenét, mindent, ami jó, ami zene. Mivel játszottam ezeket, ezért egyre több formáció keresett meg, mert tudják, hogy ehhez vagy ahhoz is konyítok. Közben mindig csináltam a saját dolgomat is, ötvenéves koromban kijött ötven dalom három CD-n, amelyeken összefoglaltam a múltat és előrevetítettem a jövőt. Tavaly is csináltunk egy CD-t a Mohai Tamás Brand-el.

A számos formáció közül, melynek tagja voltál, van olyan, amelyik valamiért kiemelkedik a többi közül vagy esetleg közelebb áll a szívedhez?

– Természetesen azok a bandák, amelyekben szerzőként is ott voltam, Faxni, Háború, Almási Enikő és a Zenekar, Tomistars, Boom boom. Szerettem a 9:30 Kollektívát, Huszár Endre formációját, játszottam 50-60 albumon és még ugyanennyin közreműködtem.

Amikor zenét szerzel, dalszöveget írsz, mi inspirál? Tisztán önkifejezésről van szó, vagy direkt üzenetet szeretnél közvetíteni? 

–Önkifejezés és kritika egyaránt szerepet játszik az alkotás során. Bob Dylan és John Lenon óta tudjuk, mi lehet a feladata egy dalszövegnek. Énekelhetünk az örömeinkről, de énekelhetünk a bánatainkról, vagy mások örömeiről és bánatairól, amelyek lehet, hogy egyeznek a mi érzéseinkkel, vagy vannak átfedések. Énekelhetünk a világról, múltról, jelenről, előre mehetünk a jövőbe. A jó szöveg, a jó téma mind inspirál. De inspirál az odamondogatás, a célozgatás is. Olyan rendszerben nőttem fel, amelyben virágnyelven kellett megfogalmazni azt, hogy Budapest felé késnek a vonatok...

Sokan talán azt gondolják, hogy zenésznek lenni egy nagyon-nagyon klassz dolog. De vannak-e hátulütői a zenész létnek, sorsnak?

– Meg lehet punnyadni. Lehet mellőzötté válni. De engem ez a veszély még nem fenyeget. Amíg csörög a telefon, addig nem kezdek el megtanulni egy másik szakmát. Nem érzem magam még kiégve, rengeteg ötletem, tervem van. A rockzenészi lé számos megütközést, kiközösítést is jelent. De engem ez inspirál, akármilyen furcsán is hangzik. Nem mellesleg sokféle igazság létezik, de a legjobb Az igazság, amelyhez a zene, az alkotás és a miliő által lehet.

Miért pont a rock lett az életed? Tud valami mást a rock, mint a többi műfaj?

– Hozzáállásban jazz, ritmikailag funky, életmódban blues, politikailag rockzenész vagyok. A rockzene nem egy stílus. A rock egy filozófia. Ha elkezded csinálni, a részévé válsz, benne ragadsz. Persze én érzek egy erős hivatástudatot is.

Ahogy a hatvanas, hetvenes években a rock elindult, azonnal reagáltak rá az emberek. Hiába volt vasfüggöny, egyebek. A rock a második világháború utáni nemzedék huszadik századi ébredése volt.

Mit gondolsz a mai zenészekről, zenekarokról?

– Hajrá, előre! Nagyon jók, régiek és feltörekvőek egyaránt.

Van olyan tehetség a maiak közt, akiről úgy látod, hogy még sokra viheti?

– Van, nem is egy.

És ki ők, vagy kik ők?

– Több ilyen zenész vagy formáció van, akikből még akármi lehet. Látom, hogy van közönségük és övék most a világ. Sándor György humoristának volt egy nagyon szellemes megfogalmazása, hogy  „Fiatalok! Tiétek a jövő! Régebben úgy volt, hogy a miénk lesz.”Én örülök annak is, hogy Azahriahnak sikerült háromszor is megtöltenie a Puskás Arénát, ilyet senki sem csinált még, nyugati sztár sem, hogy három egymást követő nap tele van az aréna. Nem ismerem különösebben, de megnéztem egy buliját, és láttam, hogy mindenki énekli a szövegeit, mint régen a Piramis vagy az LGT, Omega slágereit. A rockzenének és a könnyűzenének egyaránt megvan a maga varázsa. Nem kell temetni a rockot, természetes, hogy jönnek az újak, születnek újabb tehetségek. 

Mi lett a Faxni sorsa? 

– Testvéremmel, Győzővel minden Faxnis fellépésben benne voltunk, ezért amikor Győző elment, én úgy éreztem, hogy nélküle már nem Faxni a Faxni. Testvérekként léptünk rá erre a pályára, ez lett a a létünk, és jöttek a többiek, akikre természetesen ugyanolyan hálával és szeretettel gondolok, és örülök, hogy csináltunk egy csomó jó dalt. Még mindig van, aki szeret minket és esküszik ránk.

Mik a terveid a jövőre nézvést? Hogyan tovább? Születnek új dalok, vagy esetleg újabb formáció tagjaként találkozhatunk veled legközelebb?

– A dalszerzés mint önkifejezés folyamatos. Sokkal több dalom van, mint amennyit előadtam. Ha mostantól az lenne a fő állásom, hogy előadom az eddig írt dalaimat, lehet, hogy nem érnék a végére. Még szeretnék fellépni olyan muzsikosokkal, akikkel jó volt együtt játszani egykoron. Sokakkal játszanék még, de ezek közt vannak olyan formációk, amelyekben egy-egy tag sajnos már nincs közöttünk, így pedig nem volna az igazi. De piszkálom a fiatalok fantáziáját is, elhívnak fiatal formációk is. Belekezdenék akár valami újba is, vagy újracsinálnám. Sőt, ha most kezdeném, akkor is ezt csinálnám.