2024.03.24. 19:32
Négy évtizede működik sikeresen Székesfehérvár televíziós csatornája (Videó!)
Negyven évvel ezelőtt kezdte meg működését a Fehérvár Televízió.

Fotó: Fehérvár Televízió
1984. március 19-én adta első adását, ráadásul hazánk első helyi televíziójaként kezdte meg működését a mai napig is sikeresen működő székesfehérvári televízió. Ma már talán minden nagyobb városnak megvan a saját televíziós csatornája, de a fehérvári műhely és a létrehozásakor benne dolgozók, úttörői voltak a helyi televíziózás műfajának. Kezdetekben a Fejér Megyei Hírlap munkatársai alkották a stábot, persze később már kimondottan televíziós szakemberek is csatlakoztak a médiumhoz.
Több helyszín és épület is otthont adott az idők folyamán a csatornának, ebből talán a leginkább ismert és legendás helyszín marad a Jókai utcai stúdió. Ma már a Fehérvár Médiacentrum kereteiben működik a csatorna, ami korszerű, modern és professzionális médiafelületként készíti műsorait a nézők legnagyobb örömére. A Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője, Nagy Zoltán Péter alapítótagja volt a televíziónak, így a hírlap online felületein, egy rövid videóban mutatja be a a televízió korszakait, mesél érdekes történeteket, és emlékezik vissza azokra, akik az elmúlt időszakban tevékeny szereplői és közreműködői voltak Székesfehérvár televíziós csatornájának.