Asszonyok és lányok a magyar szuverenitásért

– A női harcosok, a nem mindennapi szerepben megjelenő nők mindig rabul ejtették a történetírók képzeletét – mondta a FEOL-nak Kovács Ágota Johanna. – A női munka már az ókorban is többször megjelent, a nők az ókori Rómában széleskörű jogokkal rendelkeztek, bár politikai hivatalt abban az időszakban sem viselhettek. Alapoktatásban azonban minden nő részesült, a tehetősebbek pedig magántanárt fogadhattak. „A férfi eltávolíthatja azt a nőt, aki rossz természetével tisztaságát megfertőzheti. Ez a legkönnyebben akkor fordul elő, ha megtanítjuk a leányokat írni és olvasni.” Ez az idézet bizonyítja, hogy a középkorban megváltozott a nők szerepe, de a „népek tavaszaként” elhíresült forradalmi idők őket is új kihívások elé állították.

– Általában milyen szerepet vállaltak a szabadságharc idején?
– A nők felé mutatott legnagyobb elvárás a házasság volt, mert akkor kerültek ki az apai gondoskodás alól, akinek el kellett tartani őket. A gyerekszülés mellett a hazafias nevelés kapta a legnagyobb hangsúlyt, fontos volt a buzdítás és a forradalmi eszmék támogatása. Abban az időben több lelkesítő felhívás született a sebesültek ápolása, a honvédek ellátása érdekében. Kossuth Zsuzsanna – Kossuth Lajos legfiatalabb húga – például a hadisebesültek helyzetére hívta fel a nők figyelmét. Nagy hangsúlyt fektettek az adománygyűjtésre, tömegesen varrták a fehérneműket, gyűjtötték a fémedényeket és a harangokat az ágyúk készítéséhez. Emellett előfordult, hogy a nők az erődítési és sáncépítési munkákból is kivették a részüket. Az arisztokrácia megbecsült hölgy tagjai pedig zászlóanyai feladatot láttak el.

– Mit kellett tennie egy zászlóanyának?
– Törvényben rögzítették a nemzeti címek és a címer használatát, akkor jelentek meg a többágú, nemzeti színű zászlóanyai szalagok. Készítőik magas társadalmi állású hölgyeknek számítottak, de szalagjaik nem voltak túldíszítettek, ugyanakkor nem nélkülözték a finom anyagok és fémszálak használatát.  A forradalmi események közepette zászlóavatási ünnepségek keretében kapták meg a honvéd alakulatok a csapatzászlót. A fegyverletételt ábrázoló képeken jól látszik a zászló letétele, mely tulajdonképpen az alakulatot jelképező jelképtől fosztotta meg a csapatokat. Batthyányné gróf Zichy Antóniának, Magyarország első miniszterelnöki feleségének adományozói szalagja még a kétágú verzió: sajnos az eredeti nem maradt fenn, a replika előállításának ideje pedig ismeretlen. A buzdító felirata: „Ne bántsd a magyart.” Az 1. honvéd zászlóalj részére adományozta 1848. június 24-én, majd a zászlóalj az 1849. július 2-i komáromi csatában elvesztette zászlaját. Károlyiné Zichy Karolina szintén zászlóanyai tisztséget töltött be 1848. június 24-én a 2. honvédzászlóaljnál. A selyemdamaszt, hímzett és flitterezett, szintén kétágú, vörös-zöld zászlószalag felirata: „V. F./1848 – Királyért, hazáért, szabadságért / Él a magyar, áll Buda még! / 1848 2. zászlóalj”. Damjanich János felesége, Csernovics Emília nevéhez egy nagyon szép, piros-fehér-zöld színű, háromágú zászlóanyai szalag kötődik, amelyet 1849-ben adományozott a 36. honvédzászlóaljnak. A szalagágak feliratai: „36dik Honvéd Zászlóalj. 1849 / Ha Isten velünk, ki ellenünk? / Damjanich-Csernovics Emilia”.

– A zászlószalagok mellett a kokárda fontos nemzeti jelképpé vált. Szintén női közreműködéssel?
– A trikolor zászlók abban az időszakban terjedtek el francia mintára. Korábban már gondolkodtak rajta, mi lehetne a magyar zászló három színe: a legenda szerint Alexandra Pavlova nádorné 1800-ban javasolta harmadikként a zöld színt, mert az Magyarországra emlékeztette, amúgy az ezüst volt még versenyben. A kokárda viszont szintén francia mintára Szendrey Júlia ötlete volt, aki magának főkötőt, férjének pedig kokárdát készített. Az, hogy a szív fölé, nem pedig kalapra kell tűzni, teljesen az ő találmánya, villámgyorsan divatot teremtett vele, hiszen a forradalmi eszmék mellett kiemelten fontosak lettek annak külsőségei is. A forradalmi napokban férje oldalán magyaros ruhában vagy nadrágban, rövid hajjal és szivarral jelent meg, bemutatva, milyen egy igazi modern forradalmár. Nem volt idő merengeni a színek sorrendjén a kokárda feltűzése után, a heraldikai szabályok alapján egyébként a zöld-fehér-piros lett volna a helyes.

– Székesfehérvár egyik gimnáziuma Teleki Blanka nevét viseli, Orbán Viktor miniszterelnök és az ön történész kollégája, 1848-49 nagyhírű kutatója, Hermann Róbert is ott érettségizett le 1982-ben. Mit kell tudni Teleki Blankáról?
– A grófnő szobrászkodott, festett és írt. Édesanyja az első magyarországi óvodák megalapítójának, gróf Brunszvik Teréznek a húga volt és az ő hatására sürgette a nők oktatását. A magyar nőnevelés úttörőjének számított, aki az egyenjogú oktatás híveként Budapesten, a Szabadság utcában 1846-ban leányiskolát hozott létre, ahol nem alkalmaztak fizikai bántalmazást és ahol a történelmet Vasvári Pál oktatta. Diákjainak maga olvasta fel a Nemzeti dalt, a nőnevelésről 12 pontot adott ki. Miután a levelezéséből fény derült forradalmi tevékenységére, 1851-ben Bécsben elfogták és tíz év láncban eltöltendő várfogságra ítélték, amelyből hatot le is töltött. Azután a húgánál élt Párizsban, de az egészségi állapota erősen leromlott és 1862-ben elhunyt.

– Már említette Kossuth Zsuzsanna nevét, aki bátyjához méltó módon állt helyt azokban az időkben. Miként?
– A megtört fiatal özvegyasszony az új kormány első női tisztségviselője, a tábori kórházak főápolója lett. Feladatai közé tartozott az egészségügyi ellátás megszervezése és ellenőrzése, a kórházak céljára pénzadományok gyűjtése. Levelezéséből kiderül, hogy kormányzói felhatalmazása ellenére sem volt egyszerű nőként teljesítenie a feladatát, mégis több tucat kórházat hozott létre a legkorszerűbbnek számító elvek alapján. Bevezették az altatásban történő műtéteket, a fertőző betegeket elkülönítették. A vereség után nem követte bátyját, bujdosni kényszerült. Osztrák katonákat kért fel tanúnak, és mivel nem volt pénze ügyvédre, magát védte. Felmentették, de azt javasolták számára, hagyja el az országot, de maradt, hogy legyen egy Kossuth Magyarországon. Az 1850-es években Mack József beavatta botcsinálta összeesküvésébe, ezért emigrálnia kellett. Az Egyesült Államokban csipkeverő műhelyt nyitott, és soha nem riadt meg a fizikai munkától. Hányattatott élete miatt súlyos egészségügyi problémák gyötörték és fiatalon, 37 évesen halt meg.

– Több lány és asszony a csatatéren is megmutatta, mennyire különb sok férfinél. Sokan voltak ilyenek?
– A jelenlegi kutatások szerint 185 nő szolgált a honvédség kötelékében, közülük 45 személyt név szerint is azonosítottak. A legismertebb Lebstück Mária, Pfiffner Paulina és Bányai Júlia volt. Lebstück Mária 1849. február 26-27-én a kápolnai csatában hősiesen állt helyt a vértesekkel szemben. Károly keresztnévvel lépett be a seregbe, az aradi várbörtönben szülte meg gyermekét.

Bányai Júlia leleplezett egy osztrák kémet Gyulafehérvár ostrománál, majd kimentette a tábori pénztárat, aztán kiszökött Bem Józsefhez Törökországba. A nők között ő kapta a legmagasabb rendfokozatot: százados volt. Pfiffner Paulina, alias Ligeti Kálmán már a szabadságharc előtt férfiruhában járt, így neki egyszerűbb volt férfiként harcolni. Figyelt rá, hogy ne ismerjék fel a csatában. Egyébként sokszor a kórházakban jöttek rá, hogy a sebesült valójában nő. Az elöljárók nem támogatták a nők fegyveres szolgálatát, azonban a bajtársakból mély tiszteletet váltottak ki.

– Mi motiválhatta őket a leggyakrabban?
– Sokan mentek a szeretett személy után harcolni. A már korábban említett Pfiffner Paulina esetében az történt, hogy nem értett semmilyen női foglalkozáshoz, katonás közegben nőtt fel, fegyvert forgatott, lovagolt és vadászott. Lebstück Mária és Bányai Júlia is remekül bántak a fegyverrel, így azzal foglalkoztak, amihez értettek. Külső kényszerítő erőnek a pénzt mondanám, mert sok család maradt kenyérkereső nélkül. A nincstelen nők odacsapódtak a honvédsereghez, ahol főztek, mostak, varrtak a katonákra. Viszont, ha beálltak harcolni, az biztos megélhetést – ételt, zsoldot – biztosított számukra.

– A forradalmi események során mégis talán a legnagyobb áldozatot az aradiak özvegyei hozták meg a magyar szuverenitásért. Egyetért ezzel?
– Igen, ők voltak a hátrahagyottak, a vértanúk özvegyei, akiket már a kezdetektől tisztelet övezte. Damjanich Jánosné Csernovics Emília hatvan évvel élte túl szeretett férjét. Annak ellenére, hogy a tábornok arra biztatta, válasszon új társat magának, haláláig gyászolta őt. Eleinte a világtól elzárkózva élt, majd a hasonló sorsú asszonyok és a honvéd árvák vigasztalását tette céljává. Makón élt édesanyjával és Láhner tábornok özvegyével, az osztrák hatóságok sokáig zaklatták őket, kézimunkák készítéséből tartották el magukat. Damjanichné már az első években megkezdte a szabadságharc árváinak gondozását. Felkereste a kivégzettek jeltelen sírját, emléket állított nekik. Kezdetben a nyilvánosság kizárásával minden év október 6-án gyászmisét mondatott a vértanúk emlékére a pesti ferencesek templomában. Batthyány grófnéval megalapította a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét, pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak, árvaházat nyitottak. Knezić Károlyné Kapitány Katalin 23 évesen, 1844-ben ment férjhez és sokat volt együtt férjével a szabadságharc idején és az aradi fogság alatt. Amikor csak engedték, látogatta őt,  halála után azonban belehalt a bánatba. Egy forrás így ír erről: „Szegény asszony, mikor meghallotta urának gyászos végét, összeesett és meghalt szívszélhűdésben”. Láhner György felesége, Lucia Conchetti a lombardiai Milánóban született. Láhner itáliai szolgálata idején ismerkedett meg a rendkívül szép lánnyal, akit 1839-ben feleségül vett. Akkor Láhner 44, felesége 18 éves volt, egy leányuk született. A kivégzés után Csernovich Péter Láhner holttestét is megvette a hóhértól, így őt Damjanich-al együtt temették el. Lucia leányával egy ideig Aradon maradt, élete második felében költözött vissza Olaszországba, sokáig levelezett magyar barátaival. Lázár Vilmosné Reviczky Mária 1844-ben ment férjhez özvegyasszonyként, három gyermekkel, őket Lázár sajátjaiként nevelte. Aznap, amikor Lázárt golyó által kivégezték, felesége már betegen feküdt. Lázár gyóntatója kézbesítette a búcsúlevelét, amit az asszony a sírástól elolvasni sem tudott, ezért azt a pap olvasta fel. Élete végéig ápolta és őrizte férje emlékét. Dessewffy Arisztid első felesége halála után vette feleségül Szinyei Merse Emmát. A tábornok a siralomházban megkérte a szintén rab Máriássy János ezredest, hogy viselje gondját feleségének. Máriássy 1856-ban szabadult, s egy évvel később beváltva ígéretét, elvette feleségül Emmát. Leiningen-Westerburg Károly gróf 1845-ben vette feleségül a 18 éves Sissány Elízt, aki 1854-ben újra férjhez ment, mégpedig Leiningen barátjához és bajtársához, gróf Bethlen Józsefhez. Miután 1896-ban második férje is elhunyt, a kétszeres özvegy 1898 nyarát még Visegrádon töltötte, ahol Görgei Artúr is élt, akit haláláig többször meglátogatott. Nagysándor Józsefnek aradi fogsága idején menyasszonya volt Schmidt Emma személyében. A tábornok a szabadságharc idején már tervezte a házasságot, de az események nem hagytak időt az egybekelésre. Emma 1853 áprilisában ment férjhez, mégpedig Klauzál Gáborhoz, a Batthyány-kormány miniszteréhez, akitől három gyermeke született. Poeltenberg Ernő Galíciában állomásozott, ott vette el az akkor 18 éves Pauline Kakowskát, házasságukból három gyermek született. Poeltenberg búcsúlevelében arra biztatta, házasodjon meg újra, ő azonban élete végéig gyászolta férjét. Schweidel József is Galíciában ismerkedett meg leendőbelijével, Domicella Bilinskával, 1827-ben esküdtek örök hűséget egymásnak Lembergben. Négy gyermekük született. Schweidel Domicella Pesten élt a családjával, az 1850-es években őt is megfigyelte a titkosrendőrség. Sikerült gyermekei megélhetését biztosítania, egy tejgazdaságot vezetett, 1888-ban halt meg, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomba. Vécsey Károly báró házassági anyakönyve a mai napig nem került elő, így nem bizonyított, hogy valóban feleségül vette szerelmét, egy francia mérnök lányát, Duffaud Karolinát. Az asszony vele volt a temesvári ostromseregben. Maga Vécsey Aradon, a hadbíróság előtt nősnek vallotta magát, és búcsúlevelében, melyet halála előtti utolsó percekben írt, feleségétől búcsúzott. Vécseyt utolsóként akasztották fel. Karolina egy barátnője segítségével megszerezte férje tetemét, titokban eltemette és élete végéig gyászolta őt.