Az eddigi legpontosabb Shakespeare szonett fordításról Gárdonyban

A mintegy harminc főnyi, lelkes közönség előtt lezajlott rendezvényen természetesen Szabó Lőrinc fordításával kezdődött a beszélgetés: honnan veszi a fordító a bátorságot, hogy e kiváló és a mai napig a köztudatban élő versek után is megpróbálja újrafordítani Shakespeare szonettjeit? A fordító egy egyetemi kurzusára hivatkozott, ahol a verseket mindig az angol verzió alapján elemezték, és ha Szabó Lőrinc szövege került szóba, a kurzusvezető mindig azt mondta, hogy bár nagyon szép versek, az eredetiben más van. Adódott magától az újrafordítás lehetősége, de ahhoz, hogy ebből valódi, befejezett fordítás legyen, amelyben mind a 154 szonett szerepel, ahhoz a Magyar Művészeti Akadémia három plusz egy éves alkotói ösztöndíja is kellett. Kivételes helyzet tette lehetővé a feladat véghezvitelét: ezt a munkát nem lehetett volna mellékállásként, vagy hobbiként elvégezni.

Szabó Lőrinc, bár remek költő volt és nagyon szép verseket alkotott, a szövegeket saját képére formálta. Shakespeare-ből egy Nyugatos költőt írt, és ez a gesztusa tette a Szonetteket minden versolvasó ember kedves olvasmányává – de ez a dicsfény, nimbusz lassan megkopott. Az új fordítást bemutató est több szonetten keresztül, más-más szempontok szerint igazolta a friss megközelítés létjogosultságát.

Fazekas a Szabó Lőrinc nyomán haladó fordítókkal szemben egy gazdag jegyzetapparátussal ellátott, „tudós” fordítást készített, amely igyekszik saját korának elsődleges kontextusába visszahelyezni a művet: nem csupán a kortárs szonettekkel helyezi párhuzamba a szövegeket, hanem Shakespeare drámáival is, ezzel fényt vetve a Bárd színpadi életművére is.

A szövegekkel kapcsolatban az egyik legfontosabb értelmezői kérdés a beszélő, a címzett és a korábban „Sötét Hölgy”-ként ismeretes fiktív karakter között lévő érzelmi viszony természete. Fazekas itt egy meglehetősen szokatlan elgondolással állt elő, amelyet a Szonettekre vonatkozóan a Shakespeare-kutatók nem osztanak, bár a drámákkal kapcsolatban már felvetődött: a tökéletes barátság koncepciója ez, amelyet a kötet előszava fejt ki részletesen. Montaigne barátságról szóló esszéje szerint ugyanis a barátság a szerelemnél magasabb rendű érzelem: míg az utóbbi érzelem a testi vágynak kitett, így hát mulandó érzelem, addig a barátság testiségtől mentes, belső értékekre támaszkodó, így tartósabb viszony. Bár a versciklus egyes versei nem értelmezhetők e szerint az értelmezés szerint, a 154 vers jelentős részénél felmerülhet ennek az elméletnek az alkalmazása, ugyanakkor a fordító hangsúlyozta, hogy Shakespeare-re nagyon jellemző a többértelműség, így ahol csak erre lehetősége volt, igyekezett megtartani ezt a többértelműséget. Ahol erre nem volt mód – hiszen a fordítás formai szempontból is nagyon szigorú, és minden eddiginél hívebb -, ott a jegyzetek segítségével hívta fel a figyelmet a többféle értelmezhetőségre. Ha pedig nagyon eltávolodott az eredeti sortól, akkor a fordítás jegyzeteiben prózafordítást is adott, így véve elejét a fordítói önkényeskedésnek. Nádasdy Ádám és Szabó T. Anna fordítói elveivel és gyakorlatával szemben Fazekas egy formahűbb, ugyanakkor irodalomtörténészi megközelítésű alternatívát vázolt fel, amelyet a közönség láthatóan nagy szimpátiával fogadott.

A jó hangulatú és kommunikatív este könyvvásárlással és dedikálással végződött.

Szerző: Takács Tamás