Kereken tíz évvel ezelőtt készültek el az első uralkodók – a család gyarapodott

2023.08.03. 17:00

Az óriásbábok kulisszái mögött

A Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok, valamint az ezt megelőző néhány hét egyedülálló attrakciója a Királyok a Belvárosban, mely során a nyár szombatjain a Vörösmarty Színház elől indul a királyi óriásbábok felvonulása a Fő utcán.

Déri Brenda

Szabó Miklós Bence kikiáltóként július 8-án Sarolt fejedelemasszony, Géza fejedelem és Szent István király társasáságban

Fotó: FMH-Archív / FG

Az idei első ilyen alkalom július 8-án volt, ekkor Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony és Szent István király várta az „alattvalókat”. Egyébként, ahogy azt a Királyi Napok honlapja is írja, ezek az óriásbábok készültek el először, még 2013-ban Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festőművész, valamint Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező tervei alapján. 
A programsorozat július 15-én folytatódott Szent Lászlóval, Salamon királlyal és Könyves Kálmánnal. Szent László és Salamon király 2014-ben, Könyves Kálmán pedig 2015-ben csatlakozott az óriásbábok családjához. 
Július 22-én Álmos herceg, II. István és II. (Vak) Béla király fogadta az „alattvalókat”. Míg előbbi szintén 2015-ben, addig utóbbi kettő 2016-ban készült el. 
Negyedik alkalommal Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Könyves Kálmánnal és II. (Vak) Béla királlyal találkozhattak a „hívek” július 29-én. 
Ők tehát azok az óriásbábok, akik eddig a 23 családi tagból megmutatták magukat a köz előtt. Minden Királyok a Belvárosban a Vörösmarty Színház előtti térről indult, majd a kikiáltó, aki hol Haraszti Zsigmond volt, hol pedig Szabó Miklós Bence, bemutatta az óriásbábokat a közönségnek, és különböző helyi hagyományőrző egyesületek kíséretében elindultak a Mátyás király-emlékműhöz és az Országalmához, ahol végül bemutatóval zárult a séta. 
Annak érdekében, hogy betekintsünk a „kulisszák” mögé, megkerestük Szabó Miklós Bencét, aki elárulta, hogy kikiáltó lévén mi is a feladata, illetve kiket rejtenek az óriásbábok. Mint mondta, a kikiáltó mutatja be a királyokat a népnek, kíséri a menetet és minden uralkodóról elmesél egy rövid történetet. Ami a bábok alatt „rejtőzőket” illeti, ők általában önkéntesek vagy diákok. Ő maga egyébként a kezdetek óta, azaz immáron tizedik éve kikiáltó. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában