2023.06.13. 11:45
Közösen kötöttek, horgoltak a világnap alkalmából Fehérváron
A Furfangos Kezek Klubja szervezte azt a hétvégén megtartott kézműves programot, amely a kötést állította a középpontba.
Kezdők és haladók egyaránt részt vehettek a foglalkozáson
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A nyilvános kötés világnapját minden év júniusának második szombatján tartják, immár 2005 óta. A Danielle Landes által életre hívott akció lényege, hogy a kötők, a kötés iránt érdeklődők egy napon mindenképpen összegyűljenek, élvezzék egymás társaságát és nem utolsósorban tapasztalatokat, tudást cserélhessenek, gyarapíthassanak.
A szervezők június 10-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba várták a kezdőket és a haladókat egyaránt, a foglalkozáson pedig minimális mennyiségű nyersanyaggal is szolgálni tudtak a résztvevőknek.
Frissen Fejérből
- Hatalmas érdeklődés kísérte Szakál Antal emlékkiállítását
- Egy álom valóra válásának lehettünk szemtanúi
- Bérelhető elektromos kerékpárok érkeztek Székesfehérvárra!
- Forgalmirend-változás a Fezen fesztivál környékén
- Újabb fizetőkapu épülhet egy székesfehérvári parkolóban