Az utolsó dal közben megmozdult a föld (videó)

A koranyári meleg félárnyékba, asztal mellé szólított minket, miután az énekegyüttes tagjai megörvendeztették a nyitott pincék látogatóit néhány világhírű és kevésbé ismert dallal. Basszustól a szopránig haladva: Pintér Péter, Mihály György, Földesi Zalán, Bódi Réka Ágnes, Wágnerné Ughy Tünde és Radics Éva 2014 óta alkot egy csapatot. A legtöbbjük zenepedagógus, karnagy, egyikük építészmérnök és van köztük informatikus is. A zene, az éneklés valószínűleg holtig tartó szeretete köti össze őket napról napra, hétről hétre, próbák és fellépések, sőt, néha távoli turnék során.

– Rékával gondoltunk először arra, hogy alakítunk egy kis létszámú énekegyüttest, ehhez kerestünk tagokat –­ mondta megalakulásuk körülményeiről Tünde. – Gondolkodni kezdtünk azon, kit lehetne elhívni a feladathoz, és tudtuk, hogy Éva nem sokkal korábban érkezett haza hosszú idő után Japánból. Megkerestük és megkértük, énekelje ő a szoprán szólamot, így már hárman lettünk, vele léptünk fel egy közös szereplésen. Egy kiállítás megnyitóján énekeltünk, ott találkoztunk Pintér Péterrel, aki egy-két évvel korábban hagyta abba a rendszeres éneklést egy vokál együttesben, így akkoriban ő egy „felszabadult basszus” volt. Gyuriról pedig tudtuk, hogy Réka férjeként remek bariton hangja van, Zalán pedig korábban énekes társunk volt a Kodályban, hosszú ideig egy dunaújvárosi kórusban énekelt, de családot alapított és egy ideje már Székesfehérváron lakott: így minden adott volt ahhoz, hogy összeállhasson a MusiColore Énekegyüttes.

Természetes volt tehát, hogy mindannyian sokat láttak már kottát korábban, a csoport tagjai nem tegnap kezdtek el énekelni.

– A kodályos múltunk nagyon sokat számított, hiszen Tünde, Réka és én egy év különbséggel jártunk oda, ahol Lovrek Károly karnagy – aki nagy név a székesfehérvári zenei életben – tanított minket, így az alapok tulajdonképpen közösek – vette át szót Radics Éva. – Gyurival pedig egyetemi szaktársak voltunk Pécsett az énekkarvezetői szakon. Összeértek a szálak és zenei értelemben egy nyelvet beszélünk, ezért is könnyű az együttműködés. Azonos irányba tartunk, egyforma színvonalat és minőséget szeretnénk a közönségnek nyújtani, ebben rendkívüli módon együtt gondolkodunk.

Sok szempontból kicsi lett körülöttünk a világ, de Japán még mindig egzotikusnak, különösnek, rejtélyesnek számít. Nemrégiben ott, Kanazawa városában, egy zenei fesztiválon szerepelt nagy sikerrel a MusiColore Énekegyüttes. De nem véletlenül kerültek éppen ők oda: Éva matematikus férje tíz évig dolgozott Japánban, ő pedig természetesen vele tartott.

– Karvezető tanárként elég hamar találtam magamnak helyet, létrehoztam egy kórust és különböző európai szerzeményeket énekeltettem, ami arrafelé különlegesnek számít –folytatta Éva. –  A Kodály-módszert nagyon szeretik a japánok, de azt nem lehet mondani, hogy a kisujjukból rázzák ki, nekik az idegen anyag, amit meg kell tanulniuk. Egy 24 személyes kamarakórust vezettem, mindenki nagyon kedvelte a magyar zenét, nyitottak voltak mindenre, amit tanítottam nekik. Később ez a kórus alkotta a zenei magját annak a fesztiválnak, ahová meghívást kaptunk. A két kórus együttműködése volt a csúcspontja az eseményeknek, az, hogy Kodályt és egy japán nyelvű darabot is elénekeltünk együtt, ez pedig nem csak a közönségnek tetszett, de mindkét kórus tagjainak különleges, maradandó élményt nyújtott.

A zenei fesztivált, ahová csak két kórust hívtak meg a közép-kelet európai térségből – és az egyik a fehérváriaké volt –, egyébként minden esztendőben megrendezik. A MusiColore és egy finn egyetemi kórus mellett az osztrákok és a csehek hangszeres zenével léptek fel más zenekarok, szólisták, klasszikus zenét, jazzt és japán tradicionális dallamokat előadókkal együtt.

Mivel Éva hosszú ideig élt Japánban, őt nem nagyon lepte már meg semmi, a többieket azonban annál inkább.

– Nagyon nagy élményt jelentett az utazás, számos meghatározó tapasztalatot szereztem – értékelt Pintér Péter. – A japánok rendkívül alázatos, segítőkész, udvarias emberek, ilyesmit nem nagyon tapasztalni a mi régiónkban, mint ahogyan azt sem, amennyire türelmesek a közlekedésben. A tisztaság pedig megdöbbentő, többmilliós városban sem látni szemetet, de még egy szemetes kukát sem, de például hajléktalanokkal sem találkoztunk sehol.

Mihály György a gasztronómia iránt lelkesedett.

– Nagyon finom ételeket kóstolhattunk, ezek az európai ízlésvilág és gyomor számára nem voltak annyira furcsák, mint például a kínai konyha. Meg kell azonban jegyeznem, hogy nincsenek erős italaik. Ittunk ugyan nagyon finom pálinkát, de azt mi vittük magunkkal…

Mások, mint mi, és másként viselkednek a nézőtéren. Hiába arattak vitathatatlan sikert a fehérváriak, a japánok elragadtatásukban is visszafogottan viselkedtek, mindössze fegyelmezetten tapsoltak. Akadt azonban egy kivétel: Éva elmesélte, mi történt.

– Az utolsó koncertet egy 6,5-es földrengés próbálta megszakítani, amelynek, mint másnap kiderült, tőlünk 30 kilométerre volt az epicentruma. Véletlenül éppen egy olyan dalt énekeltünk, amely egy földrengésről szólt, de azért befejeztük az utolsó néhány ütemet, amit a japán közönség a megszokotthoz képest kitörő lelkesedéssel fogadott.

Ha földmozgást nem is, de néhány kitűnő dalt és további élmények beszámolóját azért megígérhetik a MusiColore tagjai: az érdeklődőket június 4-én, vasárnap 17 órakor várják a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László termében. Minden érdekességről beszámolnak, és legalább annyit énekelnek majd.