Kiállítás

2023.04.03. 17:44

Európa Első Királyai Chicagóban

Délkelet- és Közép-Európa 11 országának 26 múzeuma, köztük a székesfehérvári Szent István Király Múzeum (SZIKM) is képviselteti magát az amerikai metropoliszban múlt hét pénteken megnyílt First Kings of Europe (Európa Első Királyai) című kiállításon.

Tóth Sándor

A magyar delegáció a chicagói kiállításon, a felvételen Pokrovenszki Krisztiánnal a SZIKM főigazgatójával (jobbról az első)

Fotó: MNM Nemzeti Régészeti Intézet

A chicagói Field Museum of Natural History szakmai stábjának többéves előkészítő és szervező munkája után, szinte páratlan összefogással valósult meg az a nagyszabású nemzetközi tárlat, amely az újkőkortól a vaskorig bezárólag először mutatja be a legértékesebb régészeti leleteket kontinensünk említett régióiból az Egyesült Államokban, majd Kanadában. Nem véletlen, hogy a most megnyílt kiállításon résztvevő múzeumok közül jelentős a magyar gyűjtemények száma – a 26-ból hét: Budapesti Történeti Múzeum, Déri Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Koszta József Múzeum, Móra Ferenc Múzeum, Munkácsy Mihály Múzeum, Szent István Király Múzeum –, hiszen a kiállítás kurátora William Parkinsonnal együtt Gyucha Attila. Az ismert magyar szaktekintély kilenc éve él az USA-ban, s jelenleg a Georgia Egyetem antropológiai tanszékének régészprofesszora, előtte pedig a kiállítást rendező Field Múzeum munkatársa volt.

A március 31-i vernisszázson résztvevő magyar delegáció tagja volt Pokrovenszki Krisztián, a SZIKM főigazgatója is. Magyarország Chicagói Főkonzulátusának közleményéből értesültünk, hogy a múzeumi delegáció tagjai a megnyitót követően meglátogatták a külképviseletet, ahol részletesen beszámoltak a kiállítás létrehozásának kihívásairól, és jövőbeli amerikai terveikről. William Parkinson és Gyucha Attila kurátorok megköszönték a Magyar Kormánynak, hogy támogatta a magyar múzeumi vezetők kiutazását, akik így személyesen is jelen tudtak lenni az ünnepélyes megnyitón Chicagóban. 

Mint arról előzetesen tudósítottunk, a fehérvári múzeum a kiálltásra egy közel 3000 éves bronzkori mellvértet kölcsönzött. A védőeszközről Kovács Ágnes régész, aki az amerikai tárlat reprezentatív kiadású katalógusában is bemutatta a ritkának számító leletet, a következő információt adta lapunknak: „A bronz páncélt Pilismarót közelében találták a Duna vízében. A páncél két bronzlemezből készült részből áll, a két részt apró szegecsek fogták össze. Ez a legjobb állapotban fennmaradt bronzkori páncél a Dunavidéken. Helyben készült görög fémműves műhelyek hatására egy dunavidéki harcos számára, és valószínűleg rituális-ceremoniális okokból került a vízbe.”  

Hasonló ok miatt kerülhetett a Dunába egy másik bronzkori lelet is, amelyet a chicagói kiállítás előkészületeinek egyik szenzációs felfedezéseként tartanak számon. A Field Múzeum tulajdonában levő kardot 1930-as években Budapesten találták a Dunában. Legális vásárlás útján a Magyar Nemzeti Múzeumból (MNM) kerülhetett a tengeren túlra, ahol ki tudja mi okból már másolatként vették múzeumi nyilvántartásba. Egészen eddig annak is hitték, mígnem Tarbay János Gábor, az MNM Régészeti Tárának fegyverszakértő régésze szemügyre vette és eredetinek minősítette. Őt igazolta az elvégzett röntgenfluoreszcenciás vizsgálat is: az ötvözet elemzése során bebizonyosodott, a kard valóban a bronzkorban készült, s mintegy 3000 éves.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában