Program

2023.04.24. 15:30

Az elemek születése – Hudoba György előadása Fehérváron

Az elemek születése címmel Hudoba György fizikus, egyetemi magántanár tart előadást április 25-én, kedden 18 órakor a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (korábban A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.).

V. Varga József

Hudoba György fizikus

Fotó: Helyi Érték

„A körülöttünk levő anyag számos, különböző kozmikus korból és forrásból származó atom keveréke. Néhány elem (a hidrogén és a hélium többsége, valamint a lítium egy része) még az ősrobbanás során jött létre. A nehezebb atomok magjai a vasig és nikkelig bezárólag a csillagok belsejében, míg a még nehezebbeké jórészt szupernóva robbanás, és/vagy neutroncsillagok összeolvadása során magfúzióban, vagy instabil magok bomlása révén keletkeztek, illetve keletkeznek mind a mai napig” – tudtuk meg Hudoba György fizikustól.

Az előadás – a kérdőjeleket sem elhallgatva – főként az ősrobbanás utáni néhány perc eseményeire koncentrál. A „kifagyott” neutronok és protonok hogyan építették fel a fent említett atommagokat? Miért kellett várni az első csillagokra, hogy „legyártsák” a nehezebb atomok magjait, amelyek szükségesek az olyan kőzetbolygók kialakulásához, mint a Föld, rajta az élettel?

A rendezvény szervezői: a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló, a TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Űrkutatási Szakosztálya, valamint az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Fejér megyei csoportja. Az előadás az interneten is nyomon követhető: http://www.galileowebcast.hu

Az élő közvetítés ideje alatt kérdéseket a közvetítés facebook csatornáján lehet feltenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában