Kiállítás

2023.03.15. 21:00

Kiállítással nyitott a megújult Városháza

FMH

Az épület ikonográfiai forrásokban fellelhető történetét bemutató tárlattal nyitotta meg kapuit ismét a látogatók előtt a megújult Városháza a nemzeti ünnepen. A Városi Levéltár és Kutatóintézet által készített 19 tablón az 1870-es évektől napjainkig követhetjük végig a ház alakulásának, átalakulásának állomásait.
Az első emeleti kiállításon további két vitrinben azok a tárgyak kaptak helyet, amelyeket a többszöri átalakítások során kerültek oda, és a most befejeződött felújítás során találtak: így többek között egy fuvaroslevél, különböző méretű üvegek, valamint az ácskapcsok mellett látható egy darab az eredeti tetőszerkezet gerendájából is.
A Városháza épületegyüttese, a 2022-2023-ban zajló felújítást követően, a nemzeti ünnepen egy képes tárlattal nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt. A városháztörténeti kiállítás anyagát a Városi Levéltár és Kutatóintézet munkatársai készítették el.
A kiállítás megnyitót követően a délután során három alkalommal indult városházi séta, amelynek keretében a résztvevők megtekinthették a megújult belső tereket, a Dísztermet és a polgármesteri irodát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában