Bútorfestők

2022.10.22. 19:58

Megyei templomok is ihlették a gárdonyi kiállítás alkotásait

A napokban nyílt és még most is látogatható a gárdonyi Templomkert Hagyományőrző Központban az M-Art tárlata, melyen a 16. Országos Bútorfestő Alkotótábor munkáiból láthatnak egy szeletet az érdeklődők.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Az idei esztendőben két alkalommal is szervezett bútorfestő alkotóhetet Dinnyésen a Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága, az M-Art, melyeken ezúttal a dunántúli templomok kazettás mennyezetei, ezen belül pedig a Fejér megyei – sárszentmihályi és pákozdi - református templom festett mennyezet kazettái és karzat táblái adták az ihletet az alkotóknak. A Cz. Budai Katalin bútorfestő népi iparművész által vezetett képzés végeredményéből csodálhatunk meg tehát most egy jelentős szeletet.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

Az ország különböző pontjairól érkeztek a táborba ezúttal is a tanulni vágyó alkotók, az ő munkáikból mutatjuk most meg a javát: Ádám Gabriella, Balás Réka, Berecz Lászlóné, Büchel Éva, Gömbös Rita, Katona Franciska, Kazalné Angster Éva, Krepsz Gyöngyi, Molnárné Szabó Katalin, Komendó Gizella, Mészáros Renáta, Pálfalvi Ágnes, Sipos Anna, Strasszer Mihályné, Sulák-Erdőháti Orsolya, Szabóné Demény Mónika és Tóth Zsuzsanna munkái kaptak helyet a falakon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában