Képeslapok a világ minden tájáról - több mint hat évtized gyűjtőmunkájának az eredménye

Közel hét évtizede gyűjti a színes és fekete-fehér képeslapokat a világ minden tájáról Sárosi István. Majd hatvanezer darab van a birtokában, aminek azonban csak egy részét vásárolta saját maga utazásai során – olyan egzotikus helyeken is járt, mint India, Vietnám, Kambodzsa, Nigéria –, vagy amikor meglátott egy-egy szebb darabot. A gyűjtemény többségét érthető módon olyan lapok adják, amelyeket úgy kapott, például költözéskor találtak meg a lakásban a sufniban vagy a ház padlásán. – Szerencsére vannak még jóérzésű emberek, akik tudják, hogy ezek értéket jelenthetnek valakinek, ezért az összegyűjtött, elrakott lapok nem a kukában vagy a tűzben végzik. Természetesen az ismerőseim, akik tudták, hogy a képeslapgyűjtés a hobbim, is hoztak nekem képeslapokat az utazásaikról, itthonról és külföldről egyaránt – mesélte István, aki számára így vált lehetővé többek között az is, hogy Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai úti Tagkönyvtárában csak Kínát ábrázoló lapokból 215 darabot állítson ki. Ezzel kapcsolatban annyi kulisszatitkot elárult a gyűjtő, hogy az utolsó néhány, modern Kínát ábrázoló lapot nem sokkal a kiállítás előtt küldték meg neki a kérésére, egyenesen Kínából. A tárlat egyébként a hónap végéig a könyvtár nyitvatartási idejében még megtekinthető.

Azt tehát tudjuk, hogyan gyűltek össze a lapok, ám arra a kérdésre, hogy kezdődött a gyűjtési szenvedély, azt mondta, már nem emlékszik. – Tudnék elméleteket gyártani, de nem tartom fontosnak. Egy biztos: édesanyám elmondása alapján már általános iskola harmadik osztályában gyűjtöttem a képeslapokat. Abban az időben persze rengetegfajta képeslapot lehetett itthon is kapni. Ma már jóval szűkebb a kínálat, a mai gyerekek meg azt sem tudják, mi fán terem – mondta Sárosi István, akitől azt is megtudtam, hogy sokak elképzelésével ellentétben nem kell rengeteg hely a lapok tárolására. Ő is egy panellakás kisebbik szobájában tartja őket. Dobozokban persze, amelyeket gondosan tematizált, így tudja, hová nyúljon, amikor keres valamit. Földrajzilag válogatva, alfabetikus sorrendben fekszenek a képeslapok az A4-es méretű dobozokban Afganisztántól a Zöld-foki szigetekig bezárólag. Ezen belül pedig további bontásban városok, tájak szerint tárolja őket. Az általa kitalált rendszer, azt mondja, 98 százalékban jól működik.

A családja mindig támogatta a hobbiját, sosem kapott olyan mondatokat, mint pl. „amennyi pénzt már elköltöttél, abból házat is vehettünk volna!” De hát mindenkinek van valami hobbija, nem? – kérdezi, majd hozzáteszi – ingyen meg nem adnak semmit! Határ azért van persze, egy-egy ritkább darabért vagy gyűjteményért sem ad akármennyit. Nemrégiben éppen egy 130 országból összejött, néhány ezer darabos gyűjteményt vett, amelyben olyan ritkaságok is találhatók, mint a Csendes-óceáni-szigeteken kiadott képeslapok. A Gyűjtemény legrégebbi darabja pedig 1892 környékéről, Lembergből (ma Lviv) való.

– A járvány előtti időkben évente tíz-tizenegy kiállítást is rendeztem, jellemzően könyvtárakba, művelődési házakba hívnak meg. De van olyan általános iskola, ahol állandó kiállításom van, ha lehet ezt így mondani, ugyanis az ottani mintegy ötven képeslapot néhány hetente cserélem. Ilyen értelemben tehát mindig új tárlat jön létre. Főként Fehérváron volt és van lehetőségem megmutatni a gyűjtemény darabjait, de vidékre is eljutottam már – mondta a gyűjtő, akivel manapság már az is előfordul, hogy ha új képeslapokhoz jut, azokat inkább cseréli, vagyis egyes darabok ilyenkor kikerülnek a gyűjteményből. Ezek sem lesznek persze az enyészeté, többnyire felajánlja őket tombolán a képeslapgyűjtő egyesületben, aminek a tagja.