Horogné Gászler Dóri: „A tánc a munkám és a hobbim is”

Milyen szerepet tölt be az életedben a tánc? Mi vezetett erre az útra?

– Ahogy a mondás tartja: a hobbim a munkám! Emlékszem, amikor általános iskolában elkezdtem a hip-hop-ot, már akkor kijelentettem az oktatómnak, hogy én tánctanár leszek. És tényleg így lett! El sem tudom képzelni azt, hogy mást dolgozzak. Ez az életem és remélem, még sokáig az is marad, amiben a kisfiam is segíteni fog! Bár még csak másfél éves, de igazi táncoslábú. Amikor meghall egy zenét, már rögtön ropja rá, akár csak én annak idején. A Panic Crew Hip Hop TSE-hez tartozom, aminek Bakos Melinda a vezetője, nem lehetek neki eléggé hálás, hogy a tanári karhoz tartozhatok.  Ha nem keres fel Melis pár évvel ezelőtt, akkor valószínűleg nem jutottam volna el odáig, hogy Sárbogárd mellett a fővárosban is taníthassak többször is!

Milyen korosztályt tanítasz és mit szeretnél átadni a tánc által?

– Nagy felelősség gyerekeket, fiatalokat tanítani, ugyanakkor hatalmas élmény megélni és megosztani velük az élményt. A legfőbb célom az, hogy a lurkók egy olyan közösségbe járjanak, ahol jól érzik magukat és azt érzik, hogy nincsenek gátlásaik, ahol mindenki magára tudja formálni a tánc különböző változatait. Legyen akár játékos egy-egy óra, főleg a kisebb korosztálynak, miközben megtanulhatják, hogy a tánc az egyik legcsodálatosabb szavak nélküli kommunikáció, amivel érzelmet közvetíthetnek a nézők számára. Ezt próbálom átadni azoknak a gyerekeknek, akik minden héten bejönnek hozzám a táncterembe. Boldogsággal tölt el látni azokat a csillogó szemeket, akik alig várják hogy az órán milyen tudást szívhatnak magukba! Nekem ők az életem értelmei a családom és kisfiam, Zalán mellett, aki remélem, kis idő múlva már a többiekkel táncolhat fent a színpadon.

Mit jelent neked személy szerint a tánc, a mozgás öröme?

– Önbizalmat, alázatot, kitartást, fegyelmet és családot. Ez mind, amit kaptam kiskoromtól kezdve, azaz mindent. A fejlődés határtalan. Igaz a közmondás „zene nélkül mit érek én?” vagy mondhatnám a másik változatát „a tánc az én drogom”.

Hogyan lehet meggyőzni szerinted azt, aki nem szeret táncolni, vagy éppen gátlás van benne, hogy mások előtt megmutassa magát?

– A tánc  és a zene együtt a legjobb gyógyír mindenre. A nyílt órák alkalmával ezt mindenki láthatja kívülről, de ha át akarja élni, hogy milyen is ezt belülről megtapasztalni, akkor „csak” egy kis lépés választja el ettől.  Szoktam volt mondani: mindenkit meglehet tanítani táncolni, hobbi szinten pláne nem ördögtől való. Vannak olyanok, akik nem gondolják sportnak a táncot  és csak „lépegetünk” ide-oda, de sokkal több ennél. Aki egyszer is belekóstol ebbe a világba, láthatja, hogy mennyi munka s veríték van egy-egy  koreográfiában és egyúttal átélheti a befektetett munka semmihez sem fogható felszabadult érzését, a sikert, azaz a tapsot a nézőtérről. Onnantól kezdve, pedig nincs visszaút! Beszippant és örökre magához láncol, ahogy tette azt nálam is!