Frissen Fejérből

2022.07.29. 07:00

A nap, amikor mindenki táncolt – Fezen 2022 (videó)

Már a szerdai első napon csaknem telt házas volt a rendezvény – ezt überelte a második nap, a csütörtök.

Szanyi-Nagy Judit

A Follow the Flow koncertje közben még labdáztak is a fesztiválozók

Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Nem tudja senki, honnan jöttem – énekelte a Follow the Flow a napsütötte színpadon állva, s közben arra kérték rajongóikat, emeljék az ég felé telefonjaikat, bekapcsolva azokon a zseblámpa funkciót. Azért így, nem éppen a legnagyobb sötétségben is hangulatosak voltak a megjelenő kis fehér fényfoltok. Mi pedig tudtuk, honnan jöttünk: a parkolóból iszkoltunk ide, hogy aztán sorra végigjárjuk a színpadokat, a legtöbb időt eltöltve a két fő stage-nél.

Az arcokat pásztázva örömöt és felszabadultságot láttunk mindenütt, sőt, a röpke két-három napos tapasztalatszerzés után már ismerős ismeretlenekre is bukkantunk, akiket szinte minden egyes nap lencsevégre tudunk kapni. Mert kérik. Vagy nem kérik, s így "csupán" beszélgetünk velük. Egy a lényeg: mindenki közvetlen, könnyen szóba elegyedik a másikkal. Emellett pedig extrém fesztiválarcok is járnak-kelnek a portól homályos területen: kék vagy rózsaszín haj, fekete szoknya egy kis fekete tüll anyaggal, skótszoknya, neccharisnya, hatalmas holdjáró csizmák vagy acélbetétes bakancsok, merész piercingek és egyéb testékszerek – tudják, hogyan van ez a képzelettel és a határral...

Extrém, kreatív, zseniális!
Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Visszatérve a koncertekhez: csütörtökön Azahriah, az Alvin és a Mókusok, a Paddy & The Rats, a Blahalouisiana és a Bagossy Brothers Company is erősítette a mezőnyt. De nem volt kevésbé nagy durranás a színházi produkciónak is beillő dán zenekar, a Mercyful Fate koncertje, s persze sokan kíváncsiak voltak Majkára is, aki ezúttal elsődlegesen Nikával zenélt a színpadon. Kétségtelen, hogy hatalmas bulit csaptak, a nézőtéren lévők ugráltak, tapsoltak és torkuk szakadtából énekeltek. Az ózdi rapper megidézte a 90-es éveket, a fellépés legvégén pedig egy társuk, Gergő születésnapját is felkonferálta, amelyhez méltón egy születésnapi torta is hozzájuk gurult. Majka hangsúlyozta: többször fellépett már a Fezenen, de a mostani volt az eddigi legnagyobb bulija a fehérvári fesztiválokat visszaidézve!

Galéria a csütörtöki napról:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában