A belváros éke

2022.04.13. 09:00

Ünnepi díszben a Tojáskút

A Fehérvári Polgárok Egyesülete kedden kora délután ünnepélyesen felavatta a Tojáskutat.

Hajdú Marianna

Csokoládét is kaptak a Tojáskútnál fellépő vagy arra lézengő gyermekek

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A verőfényes napsütésben Palkovics Lajos, a Fehérvári Polgárok Egyesületének elnöke köszöntötte a szép számmal megjelent érdeklődőket, akik a Liszt Ferenc utcai Koronáskút húsvéti díszét csodálhatták meg immáron nyolcadik alkalommal. Ezt a hagyományt az egyesület tíz évvel ezelőtt kezdte el németországi ötlet alapján.

 

A  történelmi belváros egyik éke, a Lépcső utca előtt álló, Tojáskúttá öltöztetett, nyolcszögletű ivókút a vízzel és a tojásokkal az életet és annak az eredendőjét szimbolizálja. A színes tojás- és szalagkavalkád ünnepi hangulatot hozott az utcába, és az egyesület tagjai idén is „nyusziegyenruhát” öltöttek az alkalomra.

 

A rövid bevezető után a felsővárosi óvodások bemutatóját láthattuk. A kicsik mondókával, énekkel és játékkal örvendeztették meg a nézőket és az arra járókat egyaránt. Az ovisok tündéri előadása után Varró János népzenész tekerőlanttal és énekkel szórakoztatta a közönséget, miközben a nyusziknak öltözött egyesületi tagok csokit osztottak a fellépő és az arra sétáló gyerekeknek egyaránt, akik örömmel bontogatták az édességeket.

 

A Tojáskutat húsvét után még egy hétig csodálhatjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában