Már megérkezett az ünnep

2022.04.06. 07:05

Húsvétra hangolva: Több maroshegyi fát is feldíszíthetünk tojásokkal

A tavalyi évhez hasonlóan idén is színes tojások százai lengedeznek a tavaszi szélben, vidámságra szomjazó járókelőkre várva.

Palocsai Jenő

A sokak által látogatott helyek fáira kerültek színes tojások Maroshegyen

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház még tavaly, a pandémia csúcsán döntött úgy, hogy visz egy kis színt és életet a járvány húsvét előtti, szürke napjaiba, méghozzá úgy, hogy a legnagyobb keresztény ünnepre hangolódva színes tojások ezreit aggatják a városrész fáira.

 

Szilvási-Grund Helga, a művelődési ház igazgatója elmondta: – Tavaly Maroshegy képviselőjével, Brájer Évával közösen kezdeményeztük, hogy színes tojások kerüljenek a fákra húsvét idején. A helyi lakosok örömmel fogadták ezt, és sokan megköszönték. Volt, aki szóban, míg mások a közösségi felüle­teinken jelezték, hogy tetszik nekik a kezdeményezés. Úgy döntöttünk, hogy ha ez ilyen örömöt okoz, akkor az idei évben is feldíszítjük a fákat.

 

Mint megtudtuk, kifejezetten azokat a közterületeket választották, ahol sok ember fordul meg, ahol nagyobb a forgalom. Így került színes tojás a Szilvamag három fájára, illetve a Batthyány utcába, az orvosi rendelő előtti fára.

 

A művelődési ház igazgatója felhívta a figyelmet: – Az intézmény előtt csak egy pár darabot tettünk fel a fára, hogy másokat is erre buzdítsunk. Erre a helyre bárki hozhat színes, akár saját kezűleg készített tojásokat egészen húsvétig!

 

Szilvási-Grund Helga elárulta, a szóban forgó fa alatt bújik egy kincsesláda, melyben elvihető olvasnivalók és színezők várnak a gyermek és felnőtt kincskeresőkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában