Hit nélkül ez mítosz, üres tanítás

A húsvét a niceai zsinat határozata alapján a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap, mozgó ünnepként tartjuk számon. Az ünnepkör eljövetele alkalmával lapunk hasábjain az évtizedek során rendre megjelentek a különböző felekezetek képviselőinek, kiemelkedő személyisé­geinek gondolatai.

– A húsvét üzenete nem feledteti a nagypénteket, inkább megdicsőíti. Hiszen Jézus épp a sebhelyeivel, fájdalmas halálával teljesítette be azt a küldetést, amelyet az Atyától kapott. (…) A húsvét üzenete, hogy nekünk sem kell elkeserednünk a sebeink miatt. Egy betegség, amely hosszabb-rövidebb ideig akadályoz abban, hogy fontos és közérdekű, jó elhatározásainkat valóra váltsuk, esetleg egyszer s mindenkorra korlátozza cselekvő képességünket: ugyanúgy megdicsőülhet, mint Krisztus sebhelyei. A természet s a világ eredményeink szerint becsül minket. Végső soron fordulhat úgy, hogy életünk legértékesebb órái, korszakai azok lesznek, amelyekben igyekeztünk elfogadni a megalázó szenvedést, erőnk, alkotókedvünk megfogyatkozását. Hisz könnyű a világ elismerésétől övezve tenni a jót, sokkal nehezebb jó képet vágni ahhoz, ami miatt legtöbben elfordulnak tőlünk. – fogalmazott Jelenits István piarista tartományfőnök.

Ugyanezen évben Harmati Béla evangélikus püspök a húsvét apropóján a megbecsülés, a megértés és a békesség fontosságát hangsúlyozta.

– Magyarországnak 1992 húsvétján nem elsősorban anyagiakban, pénzben, külföldi vagy hazai tőkében van hiánya, hanem kevés a lelki, a spirituális „vagyon”, a „meta-­gazdasági” érték. Hiánycikk mások megbecsülése és megértése, a békesség, a tolerancia. Ha nem is tudunk mindnyájan mindig olyan messzire menni, mint Jézus, a „szeresd embertársaidat, mint magadat” követelésével, legalább addig kellene eljutni, hogy a másik, a máshogyan gondolkodó, a más nyelvet beszélő, más történelmi háttérből származó, más vallású, más bőrszínű, más párthoz tartozó szintén ember, és ezért „embertárs”. Talán nem barát, de „fele-barát” – húzta alá a nem anyagi javak jelentőségét.

Bencze András evangélikus lelkész, a Nyugat-dunántúli Egyházkerület püspökhelyettese egy évtizeddel később már arról beszélt, a keresztyénség számára Krisztus feltámadása azért is fontos, mert akik az ő nyomában járnak, át tudnak menni még a halál mélységén is.

– A magam számára fontos, hogy átélem a keresztségben ezt a föltámadást, és ugyanakkor még előttem is áll a föltámadás. Ez azt jelenti, hogy keresztyének azok, akik nem azt mondják, hogy a „fiataloké a jövő”, hanem azt, hogy a jövő mindenkié, aki Krisztusban van. A föltámadás így azt jelenti, hogy van jövő, s azt is, hogy van mit tervezni és van mit tenni ezért a jövőért. Ez egy erkölcsi alapot is biztosít számomra: amikor azt mondja az ember, hogy van jövőm, függetlenül attól, hogy itt, a Földön milyen a sorsom, ez biztosítja azt az erőt, hogy nem lehet zsákutcába szorítani, s ki merek állni amellett, amire elköteleztem magam – fogalmazta meg az ünnephez kapcsolódó gondolatait Bencze András.

Néhány évvel ezelőtt Spányi Antal megyés püspök az ünnep kapcsán a megbocsátás fontossága mellett arról is beszélt, szebb lenne a világ, ha nem mindig az igazságot, inkább a szeretetet keresnénk. Mint mondta, minden emberrel vele születik a jóra való készség.

– Húsvétnak egyetlen üzenete van, az ember elmúlástól való félelmére ad választ. Arról szól, hogy Krisztus, aki velünk mindenben sorsközösséget vállalt, harmadnapra feltámadt. Nyilván ez hit kérdése. Hit nélkül a feltámadás mítosz lesz, üres tanítás. Hit által változik meg. Tudnunk kell, hogy ha a földi léten keresztülküszködtük magunkat, a halál nem egy sírba való bezuhanás lesz, hanem megnyílik egy kapu, amelyen át beléphetünk a földi lét mulandóságából, sebezhetőségéből és halállal megtört valóságából Krisztus valóságába – beszélt az ünnep üzenetéről, majd a megújulás kapcsán úgy fogalmazott, a megbocsátás mindig újjászületés. Az embernek így van lehetősége elfelejteni a vargabetűket, a zsákutcákat.

Szénási Sándor verebi születésű református lelkész volt, s szülőfaluján kívül Velencén, Kápolnásnyéken és Bicskén szolgálta a helyi református közösséget. Úgy tartják, egyszerre volt lelkész és irodalmár. Utóbbit alátámasztja, hogy Szénási egykoron kötetbe foglalta a református egyház legfontosabb ünnepeit. Nagypéntek kapcsán a következőt írta: „…váltságunkat e napon végezte el Urunk; de tudnunk kell, hogy a húsvéttal együtt a legnagyobb ünnep, hiszen a húsvéti feltámadás igazolja azt, hogy az Atya elfogadta a Fiú önként vállalt váltsághalálát.”A böjt legszigorúbb napjához kapcsolódva felidézte, ezen a napon a pap miseruhát ölt, a hívek régebben még fekete gyászruhában mentek a templomba, az ormánságiak, vagy Csököly – Somogy megye – református asszonyai pedig gyászuk jeleként fehér ruhába öltöztek. Még a liturgikus színek iránt egyébként közömbös református templomokban is megjelenik a fekete szín; Szénási arról is megemlékezett, a verebi református templom nagypénteki fekete szószéki terítőjébe ezüsthímzéssel rögzítették az „elvégeztetett” igét.