Saját stílusú mézeskalácsokat süt-fest a kézműves, bicskei cukrász

A bicskei ház konyhája és a kis műhely a cukorvirágok és mézeskalácsok készítésének helyszíne. Még pár darab karácsonyi mézeskalács mutatja, mennyire fantáziagazdag darabok készülhetnek akár cégajándékként, modern motívumokkal is. A Mikulásnak huncut arca van, a szarvas meg inkább az ősmagyar csodaszarvast formázza, nem a szánt húzó Rudiét. Fenyők, csillagok, cica, kutya mézeskalács-tésztából - ételfestékkel színezett tojásfehérje-porcukor keverékből „fest” Ibolyka. A mézeskalács szívek habfehérből „horgolt” csipkéihez illik a kalocsai és a matyó virágok pompás színvilága, talán ezek a legkülönlegesebb darabok. Minden szigorúan ehető, a tészta is finom, ízes, kistermelőként a kertben méheket tartanak, baromfiak is vannak.

A neve nem véletlenül Ibolyka, s nem „művésznév”, így anyakönyvezték a romániai Nagykárolyban Schönberger Ibolykát még a diktatúra idején, 1968. március 10-én. Erdélynek mondjuk, de ez még a Partium, közel a határhoz, mindenki magyarul beszélt akkoriban. A románok igyekeztek románul bejegyezni a keresztneveket, s ha nem sikerült, hát beírták magyarul. Régi magyar keresztnevek maradtak így, s az Ibolykával sem tudtak mit kezdeni. Ezt írjátok át, mondta az édesapa… Az anyaországi rendszerváltás és a romániai forradalom idején Ibolyka friss házas, férjével, Kiss Lászlóval gyorsan döntenek. Nagyobbik lányuk, Brigitta 1989. március 10-én születik meg, egy napon édesanyjával! (A kétgyermekes anyuka Brigitta is Bicskén lakik, egymást köszöntik születésnapjukon!) A zöldhatáron menekülnek a kisbabával együtt 1989. október 21-én, a magyar katonák „elfogják” őket Válallyán, kedvesen bekísérik a laktanyába, enni-inni kínálják, s kérdik: merre tovább? Maradni akarnak Magyarországon, örülnek, hogy itt vannak, meséli Ibolyka. 

A pár napokon belül elhelyezkedik Budapesten, a Margit kórház konyháján, a férj rokonságánál, majd albérletben laknak, törekszenek, bíznak. Gabriella lányuk 1991-ben születik meg, boldogok, ám a kislány egyéves korában herpeszvírus miatt agyvelőgyulladást kap, s örökre lebénul. Nagyon kicsi agyterülete működik, fekszik, szondával etetik, alig reagál bármire, az édesanya szerint olykor mosolyog talán… Az orvosok hónapokat jósolnak neki, ám a család nem engedi el Gabriellát. Nem adják intézetbe, nem mondanak le róla, otthon ápolják immár harmincadik éve az öntudatlan fiatal nőt, aki közben megnőtt. 

Ibolyka szülei 1995-ben eladják nagykárolyi házukat, ők is áttelepülnek az anyaországba, Bicskén vesznek egy parasztházat a Kertvárosban. A férj, Kiss László is Bicskén dolgozik, a házat nagyon szépen átalakították az évek alatt. Az édesapa sajnos elhunyt, Anna, a nagymama lakik velük, Ibolyka öccse is Bicskén telepedett le, a fivére visszatért Nagykárolyba a családjával. A város nagyon szép, rendbe tették, ám megfogyatkoztak a magyarok - sóhajtanak.

A tortasütéssel és -díszítéssel kezdődött Ibolyka kulináris kalandja, maguknak, a családnak, rokonoknak. Majd rátalált a cukorvirág-készítésre, s a művészi mézeskalácsozásra, bár ő szerénykedik. Megszerezte a cukrász végzettséget, az interneten tanult, neves szakembereket keresett fel, s kialakította saját stílusát. Sok álma van, mondja, jövőre mézeskalácsház-műhelyt és kiállítást szeretnének összehozni. Kifaggatjuk az olimpiai ezüstérmes cukorvirág összetételéről, elmondja, nem titok. Házilag készíti porcukor, zselatin, glukóz szirup, kókuszzsír, ételfesték, egyéb adalékok keverékéből, s virágdrótra építi fel a meseszép virágokat. A titok a kezében és a szívében rejlik, s ezek szavakkal nem elmondhatók.