Frissen Fejérből

2021.11.01. 13:00

Ötletes zenélés, Crescendo módra

Egy frissen alakult, és máris nagyon népszerű, fiatalokból álló zenekart mutatunk be: ők a Crescendo Selecta. Legutóbb a megyei levéltár udvarán zenéltek, a Fehérvári Irodalmi Napok nyitányán.

Bokros Judit

Fotós: NAGY NORBERT

Az úgy kezdődött, hogy Dani, vagyis Karsai Dániel a szobájában ült, és azon elmélkedett: olyan zenekart kellene alakítani, amelyik igényes zenét játszik, de közérthető formában, hogy minél szélesebb közönséghez juthassanak el… Így választotta ki maga köré azokat a fiatalokat – Nyerges Lizát, Kovács Alizt, Bazsó Gergőt és Kovács Ákost – akikkel jelenleg együtt játszik a Crescendóban.

Ezután felgyorsultak az események: idén márciusban elkezdtek próbálni, júniusban pedig már egy teljes műsorral, azon belül két saját számmal léptek a közönség elé, például a Museum Caféban.

Nos, a megalakulás röviden és egyszerűen így vázolható fel. Amit a tizenéves zenészekről és az énekesről, Alizról tudni illik, az az, hogy most már mindannyian a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjai. Ákos viszont még a Gorsium Gimnáziumban tanul. Egyébként zenei ízlésben nagyon közel állnak egymáshoz, ami, mondjuk, nem is árt egy közös zenekar alapításánál. Főleg a funk, az indie, a hiphop, a soul és a jazz, a fúziós jazz áll közel hozzájuk.

Kicsit részletesebben kifejtve: az énekes Aliz – aki Tolna megyei, és még négy másik, Fejér megyén kívüli együttesben énekel – zenében szinte mindenevő, de nagyon szereti például Ella Fitzgeraldot. Gergő basszusgitározik, az inspirációt pedig mások mellett Gary Willis és John Patitucci játéka jelenti számára, utóbbi különösen a soul tekintetében. Dani műfajtól függetlenül az igazán ötletes, kreatív zenéket szereti, így példakép számára többek között J Dilla, Erykah Badu, Daft Punk. Dani a zenekar „agya”, tehát intézi a számok felvételét, a fellépések szervezését, amolyan producerként is jelen van. Liza hölgyként gitározik, az ihletet például Cory Wong jelenti számára. Alapvetően azonban magából a zenekarból inspirálódik, mert nagyon jó érezni a közösség erejét, és azt, hogy a többiek is igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból. Ákos szintén gitározik és fúziós jazzt szeret a legjobban hallgatni, a zenészek közül Frank Gambale, Scott Henderson játéka nyűgözi le – tudtam meg körkérdésem nyomán.

A Crescendo zenéje sokakat megfogott már. Legutóbb a megyei levéltár udvarán léptek fel
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Crescendo Selecta főleg saját számokkal szeretne fellépni, ehhez azonban kell egy repertoár, ami lényegében most alakul. Nagy lépés, hogy októberben felvehettek egy kislemezt a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékének stúdiójában. Itt öt dalukat rögzítették, de összesen tíz saját szerzemény van, amelyekkel a jövőben koncertezhetnek majd. Feldolgozások is előfordulnak azért, ám itt is a minőségre törekszenek, s igyekeznek minden számot „crescendósítani”.

Legközelebb várhatóan megint a Megyeház utcai Museum Caféban adnak koncertet, méghozzá az egyik magyar példaképük, a Blahalouisiana zenekar előtt. Tőlük nagyon jó visszajelzést kaptak, aminek igazán örültek, és karrierútjuk egyengetésében sokat segítenek tanáraik, például Vörös Tamás, Potesz Balázs, Kelemen Angelika is.

A Crescendo indulása tehát nagyon ígéretes, arról pedig, hogy a zenéjük mennyire tetszik a közönségnek, a levéltári koncerten is meggyőződhettünk. Reméljük, a folytatás hasonlóan jól alakul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában