Frissen Fejérből

2021.11.27. 07:45

Jövőre rendezik meg a Pesovár népzenei versenyt Fejér megyében

A jövő évben a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár népzenei versenyt.

V. Varga József

Pénteken összesen ötvenkét produkciót láthatott a zsűri és a közönség Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt a Fejér megyei iskolai vagy iskolán kívüli szólisták és csoportok számára hirdették meg, 6-tól 24 éves korig. Amint megtudtuk, a jelentkezési határidő december 10-e, péntek 20 óra. 

– A népdaléneklés, a népzene egész Fejérben, és annak székhelyén, Székesfehérváron is roppant népszerű, a műfajt művelő fiatalok rendszeresen szép eredményeket érnek el a különböző hazai versenyeken – mondta el lapunknak az egyik szervező, Major Lászlóné Kati. 

– Az eseménysorozat célja a magyar néphagyomány megőrzése és továbbadása, találkozás és szakmai tapasztalatcsere, valamint minél több fellépési, bemutatkozási lehetőség biztosítása az énekeseknek, zenészeknek, akik iskolában vagy művelődő közösségben foglalkoznak a hagyományápolás e formáival. A jelentkezők számos kategória közül választhatnak: a dalosok bemutatkozhatnak szólóban, duóban, trióban vagy csoportban, énekelhetnek hangszerkísérettel, de emellett a szervezők a hangszeres népzenei produkciókat is várják. Minden műsorszámot egyenként kell benevezni, a produkciókat a szülők, a tanárok vagy a nagykorú versenyzők a www.fehervariprogram.hu honlapon található online jelentkezési felületen nevezhetik be, ahol a részletes felhívás is megtalálható. A területi bemutatókat a tervek szerint január végén és februárban tartják: 2022. január 28-án, pénteken 14 órakor Székesfehérváron; február 2-án, szerdán 14.30 órakor Tordason; február 4-én, pénteken 14 órakor Bicskén; február 10-én, csütörtökön 14 órakor Dunaújvárosban és február 11-én, pénteken 14 órakor Abán. A rendezvények az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően látogathatók, a közönség számára a belépés ingyenes. 

– Az előválogatókon bemutatott produkciókat háromtagú szakmai zsűri hallgatja meg, és az összes elhangzott előadás végén egy rövid szakmai konzultáció után nyilvánosan hirdeti ki, hogy kik jutnak tovább a megyei döntőre, melyet ebben a tanévben – a korábbi tapasztalatok alapján – külön tartanak majd az alsó és felső tagozatos korosztálynak – tette hozzá Major Lászlóné Kati.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában