A legendás házaspár hagyatékából nyílt állandó kiállítás egykori otthonukban

Bensőséges, ám szemmel láthatóan élénk érdeklődés, s nagy tisztelet övezte a különleges és életükben legendássá vált alkotópáros életművéből összeállított kiállítást az etyeki Magyar utcában. A ház maga járványkórház volt még a háború előtt, rusztikus, ódon épület, tiszteletet parancsoló, ahol 1955-től éltek, s nyolc gyermeket neveltek fel. Már ez sem jellemző életmód és családi minőség volt, rendszereken, politikán átívelő történet, de ők maguk még kevésbé illettek bármiféle sztereotípiába. Ez a sok gyermek, s a rendkívül tevékeny alkotói karrier! Etyek lett az origójuk, s a hazatéréseik színhelye, innen indult útnak nyolc gyermekük is, akik mind-mind valamilyen művészeti tevékenységbe nőttek bele. S talán nem szentségtörés, ha kimondjuk, Györgyike, majd hamar Györgyi néni, a tisztelet okán és férje, akit impozáns külseje miatt Zeusznak neveztek kézenfekvőn, olykor szegénységben éltek. Puritán külsőségek között, ami a modern fogyasztást illeti, de közben képek, festmények, szobrok, néprajzi tárgyak, szövött szőnyegek, vén bútorok, kerámiák, fafaragványok és kőremekek között! Györgyi Franciaországban járt a ’70-es években, kiállítani hívták, amikor alig utazhattak mások, s Etyek utcáin megfordultak, ha háború előtti, öreg Citroenjével elporzott a Ladák, Trabantok között.

A Fejér Megyei Hírlap szinte minden újságírója megfordult náluk, szocializmuson innen és túl, ők felülemelkedtek a politikán is. Pedig Györgyi néni bátran, anya-ösztönből nyúlt a sok sebből vérző etyeki társadalom vigasztalásához, s összehozott egymással alig érintkező csoportokat. Kitelepítették a németeket, a maradékokat gyalázták. A magyarok is féltek, hiszen mit tettek másokkal, régi etyekiekkel? S betelepítettek székelyeket, kelet-magyarországi nyomorúságból ide helyezetteket – mit ért ma mindebből egy mai fiatal? És a művészpár mindenkivel szót értett, Györgyi az ősanyai erejével összesimította a fájdalmas ellenállásokat, s tanított. Fonni, szőni, kerámiázni, beszélgetni. Zeusz pedig a vad férfierő megtestesítőjeként faragta a természet alkotta ágas-bogas gyökereket, törzseket, a kemény köveket üzeneteivel megtoldva, s mindketten festettek. Hosszú éveken át, ilyen csodákat és olyan csodákat. Csak maguknak akartak megfelelni.

Franciaországban nyíló kiállítására találta ki Csókos Varga Györgyi az Etyeki Műhely nevet, ami hívószó lett, s mára alapítvány, A rend kedvéért: Csókos Varga Györgyi születési és halála esztendeje: 1926-2012. Csákvári Nagy Lajosé 1923-2014. Tolcsvay Béla énekművész javasolta, hogy legyen a házból életműkiállítás helyszíne, a házaspár veje, Lucza Gyula élére állt a szellemi vállalkozásnak. Pályáztak, s valóban impozáns galéria született az egykor puritán, mégis mindig tekintélyt parancsoló nagycsaládi otthonból. Kilencven százalékban újjáépítették a házat, ám az őrzi a házaspár szellemiségét, vagy szellemét, aki járt itt korábban, s most ismét, bízvást érezheti kisugárzásukat az elegáns enteriőrökben is. A műveik szakértelemmel összerakott rendje elképesztő varázslatként tartja fogva a nézőt – Domány Virág művészettörténész szakmai munkáját a család segítette.

A megnyitón jeles személyek jelentek meg, a miniszterelnök is tiszteletét tette, művészek, politikusok, régi barátok, helybéliek, s Isten kegyelméből mind a nyolc gyermekük ott volt. Egyik unokájuk, Nagy Koppány gyönyörű várandós feleségével, Farkas Annamáriával muzsikált és énekelt – jelképes erővel megjelenítve a házaspár családra hagyományozott genetikai parancsát ilyenformán. Százötven egyenesági leszármazottat tart nyilván a vérrokonság. Kapitány Gábor és Ágnes, a szintén nagynevű szociológus házaspár szólt a szülőpárról, akik nincsenek holt kövek közé zárva, hiszen ez a ház a jövőbe vezeti az újabb nemzedékeket, ha végigjárják minden szegletét.

Csákvári Nagy Lajos és Csókos Varga Györgyi életében és életművében két szuverén egyéniség forrt össze, ezért Égi és földi szerelem a címe a kiállításnak, Tiziano nyomán. Kovács Ferenc megnyitóbeli hegedűszava és éneke sokáig cseng majd az elcsendesülő falak között: „Elrepülő álmodban mondtad mindig, hogy szeretsz…”