A folklór utolsó irodalmi nagyköveteként tarják számon Tamási Áront

A háromrészes előadás-sorozat első állomásán a modern és a népi irodalom kapcsolódásán keresztül Tamási Áron világába kalauzolta az érdeklődőket Takács Tamás irodalmár, az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány irodalmi vezetője. Az estek további részeiben a kedvelt Ábel-trilógia is górcső alá kerül.

Ahhoz, hogy Tamási Áron irodalmi szerepvállalását megértsük, a korszakot kell megismernünk. Ezt tárgyalta az Igézőben megtartott elő­adás: – Premodern, modern és posztmodern. Ez egy bevett irodalomtörténeti felosztás az irodalomtörténészek sorában – kezdte Takács Tamás. Az 1800-as évek végétől beszélünk premodern korról, amikor a késő romantika és a modern irodalom ötvözete alakult ki. Tamási 1897-ben született, így ezek az irányzatok őrá is komoly hatással voltak. Nyugaton a korszakok jobban elkülönültek, míg Magyarországon és Közép-Kelet-Európában egyszerre jelentek meg, egyszerre hatottak: még bőven hatott a romantika irodalma, amikor a modernitás megjelent.

Az új gondolkodásmód, a modernség megjelenése új nézőpontot hozott a magyar irodalomba. Az új szemlélet olyan sajátos irodalomtörténeti hatást váltott ki, ami nagy hatással volt Tamási Áron művészetére.

– Irodalma népi irodalomként ismeretes, ám ezt is a modernségen keresztül érdemes vizsgálni. A korszak alkotói­nak el kellett szakadniuk az utóromantikától, mert ez volt az összeomlottságért, szétszaggatottságért felelős monarchiai vezetés által támogatott irányzat, másrészt nem léphettek sem a modernség, sem az avantgárd felé az írók, hiszen az elszakított magyarság tömegei nem értették meg ezeknek az eszköztárát, világszemléletét – fogalmazott az irodalmár.

Tamási egyik fő irányzatának tekinthető az avantgárd, de az expresszionizmus is nagy hatással volt alkotói tevékenységére: – A magyar avantgárd kelet-európai társaihoz hasonlóan erősen elköteleződött az ideológiai, politikai eszméknek. Nagyon sokáig úgy is tárgyalták ezt a korszakot a magyar irodalom történetében, mint a szocialista irodalmat. Az avantgárd légyege egyfajta lázadás az irodalomban, míg annak legelső és legjelentősebb irányzata, az expresszionizmus, a belső tartalmak kifejeződése, a kiáltás művészete, a kirobbanó szubjektivitás, a kitörő indulat megnyilvánulása. Jellemzően politikai tartalmú, a művésziesség és a társadalmi valóság közül inkább utóbbit tekintette meghatározónak. Feladata a társadalom elesettjeivel való együttérzés kifejeződése is – tette hozzá Takács Tamás, aki arra is kitért, a népi expresszionizmus meghatározó szereplője volt Tamási Áron.

– Munkásságában az Ábel-trilógia örökbecsű klasszikusnak tűnik. Több olyan regénye és számtalan novellája van, amelyet kevesek ismernek. Bár Tamási Áron neve tiszteletnek örvendő fogalommá vált, jelentőségét és nyelvezetét ma sem vonják kétségbe, történetvezetését és alakteremtő képzeletét is elismerik, de nem rakják feljebb egy olyan polcra, ami őt valóban megilletné. Ez nagy hiányossága a mai irodalomnak.

Műveiben a modernség és a népiesség kettőssége jelenik meg, az avantgárd és a népi ihletés szétválaszthatatlan egységgé fonódik. Féja Géza író a folklór utolsó irodalmi nagyköveteként aposztrofálta Tamási Áront.