Mesék orgonán Rákász Gergelytől Kápolnásnyéken

Rákász Gergely nem az a fajta művész, aki a magaslatokból szól le a közönséghez, hogy megértesse a 21. századi lélekkel Bach, Beethoven, Vivaldi, Strauss és társai mondanivalóját, eltartott kisujjal bűvölve az orgona billentyűzetét. Ezt az Orgona urai „Kastély különki- adás” címet viselő „látványhangversenyén” azonnal érezhette a közönség, amikor a barokk világot idéző lédik fogadták a betérőket a Halász-kastély kertjében. A magával ragadó miliő – a víz alatti rózsadíszekkel, a kastélypark hangulattal, csipkékkel, susogó uszályokkal, legyező mögé bújó kisasszonyokkal –, a műveket felkonferáló történetek, a látványos artista perfor­mance, úgy fest, mind a ‚körítés’ része, amely felejthetetlenné teszi a Rákász Gergely-féle koncerteket. A közvetlen show-man stílussal megáldott zenész művészi hajlamai persze nem véletlenek: édesapja kántor és villamosmérnök, de édesanyjától is sokat tanult a zenéről, tekintve, hogy hegedűn játszott.

A szombat esti kápolnásnyéki koncert igazi stand up-orgona-előadás volt, amely Strauss Kék Duna keringőjével kezdődött. Sőt, mi több, egy magyar költő – a bajai Isidor Beck – verséből származó „a szép kék Dunánál” című sorára utaló bécsi legenda történetével. Ennek lényege Gergely szerint az a romantikus felhangú feltételezés, mely szerint a szerelmesek kéknek látják az egyébként szürke Duna vizét. Szerinte ez „szakítópróba”, vagyis ha kéknek látja a pár a Dunát, akkor még lángol a szerelem.

Az előadó persze azt mondja, ez badarság, ő bizony látta Bécsnél a Dunát szerelmesen és nem szerelmesen is, ugyan­olyan szürke volt. Ellenben – tette hozzá – Magyarországon mégis mindig kéknek látja… Hát ilyen és ehhez hasonló történetekkel fűszerezte a művész az előadását, melynek egyik különleges fénypontja a még gyermek, de tüneményesen tehetséges kishölgy műsorvezető társa volt, valamint az az ezüst élő szoborpár, akik artista performance-szal fűszerezték meg az előadást.