Boszorkányosan remek előadást láttunk Szima Viktóriától az Új Magyar Képtárban

A Szent István Király Múzeum a nyári időszakban hatalkalmas előadássorozatot szervezett július 9-e és augusztus 13-a között azzal a csábító címmel, hogy: Sötét varázslatok kivédése. A péntekekre időzített előadások a babonák, varázslatok világába vezetnek be, azok eredetét, jellegzetességeit járják körül. Volt már szó a sámánizmusról, a védelem eszközeiről, legutóbb pedig a boszorkányok kerültek terítékre (ezúttal azonban nem szó szerint…).

Az állandó helyszínen, az Új Magyar Képtárban az MNL Fejér Megyei Levéltárának munkatársa, Szima Viktória beszélt – olykor a részletekbe menően, sokszor szórakoztató módon – az alaposan körüljárt témáról. Az általános tudnivalók mellett természetesen kitért arra is, hogy Fejér megyében mi volt a helyzet, itt vajon voltak-e boszorkányperek?

A megjelenésében szintén egy bájos, modern boszorkányra emlékeztető előadó először is körbeadott néhány másolt papírt a levéltár iratanyagából. Ezeken az egyik helyi, 1700-as évekbeli per esetleírását olvashattuk, ha ügyesen ki tudtuk venni a szépen írt sorokban a betűket. S mindjárt meg is tudhattuk: a pereknél magát az esetet mindig latinul írták le, a meghallgatás azonban magyarul történt. Maguk a boszorkány üldözések, a perek a környező országokban a 16–17. században voltak a leggyakoribbak, hazánkban ennél kicsit később kezdődtek. Jó tudni, hogy boszorkány nemcsak nő, hanem férfi is lehetett, őket is ugyanúgy üldözték, büntették adott esetben. Például a salemi boszorkányperben is sok férfi lelte halálát, a szegedi perben pedig, amikor egyszerre tizenkét embert végeztek ki, hat nő és hat férfi volt.

A boszorkányok nyoma már az ókorban is megtalálható, de az antikvitásban még nem feltétlenül voltak negatív szereplők. Inkább varázslók, istennők képében jelentek meg, mint például Hekaté, aki a görög mitológia egyik alvilági istene. A boszikhoz való hozzáállás sem mindig volt negatív, de Európában inkább ilyen kép élt róluk. Nálunk is jellemzően egy öreg és csúf banyára gondolunk, ha róluk van szó, vagy esetleg egy delejes nőszemélyre, aki varázslattal, megjelenésével babonázza meg a férfiakat.

A nyugati-európai boszorkányképben azonban mindig van valamilyen mínuszos jellemvonás. Megnevezésből többféle létezik, az incubusok például lidércszerű lények voltak, a strigák pedig kifejezetten vérszívók. Olyanokat is sokszor boszorkánynak tartottak, akik az átlag feletti tudással rendelkeztek (akár bábák, javas asszonyok).

A hazai perek három időszakban zajlottak: Szent István idejétől kezdve az 1600-as évek végéig, onnan 1768-ig, a Mária Terézia által kimondott lezárásig, az ezt követő időszaktól pedig már nem boszorkányságról beszélhetünk, hanem a perekben a bűbájosság jelenik meg.

A boszik felismerésének számos kitalált módja létezett, ezek olykor elég mulatságosak voltak, csak éppen brutális végkimenetellel. A téma abszurditását Viktória egy, a Gyalog galopp című filmből bejátszott jelenettel érzékeltette, amelyben épp az „bizonyosodott be” egy súlyteszt során, hogy a tömeg által meghurcolt nő könnyebb, mint egy kacsa, ezért boszorkány… A próbák helyszíne tehát lehetett a víz (fennmarad vagy nem marad fenn az illető), az úgynevezett érintésteszt, a különleges jegyek, stigmák jelenléte a testen (bizony, előfordult, hogy a szexuálisan alulművelt korszakban még a klitorisz meglétét is ennek tarthatták…), vagy például az, hogy szent szövegeket olvastattak, mondattak velük, s ha abba belerontottak, akkor bizonyára boszorkányok voltak.

Sokan már magába a tortúrába belehaltak, nem kellett eljutni a kivégzésig (jellemzően akasztás vagy máglyán való megégetés). A vád gyakorlatilag bármi lehetett, de legtöbbször elbájolás, megbűvölés volt.

Magyarországon elsőként egy férfit ítéltek el boszorkányságért, Fejér megyében azonban máshogy alakult a helyzet. Itt összesen öt pert folytattak le bizonyíthatóan, a levéltári források szerint. Az elsőt 1723-ban rendezték, s mindjárt két, Veszprém megyei vádlott is volt. Az egyikük Ravaszné, a másik az ő társa, szintén egy nő, akikkel szemben az volt a vád, hogy boszorkányságra tanítottak egy lányt, Lutor Katát. Az ő legfőbb bűne az volt, hogy megbűvölt egy férfiembert… A lány lényegében fenyegetettség miatt tett vallomást. Katát végül felmentették.

Fejérben kuriózum volt, hogy előfordult: egy egész falut, méghozzá Füle lakosságát vádolták boszorkánysággal. Viktória ezt az esetet is részletesen ismertette.

A pereknek aztán Mária Terézia vetett véget azzal, hogy elrendelte: nem lehet több ilyet tartani, ezután a jogból kiveszett a boszorkányság fogalma. Ám arra választ a mai napig sem adhatunk biztosan, hogy vajon igazából léteznek-e vagy sem boszorkányok? Hiszen ez alapvetően egy hiedelem, egy hozzáállás, s még ma is hajlamosak vagyunk „jó bosziktól”, akár jósoktól tanácsokat kérni…

Az előadássorozat július 30-án, pénteken 18 órától folytatódik, ám aznap a múzeum Országzászló téri épületében mesél Varró Ágnes néprajzkutató a varázslatok eszközeiről.

Kapcsolódó cikk:

https://www.feol.hu/hetvege/ki-a-saman-az-ember-aki-tud-5116802/