Fehérváron is fellépett

2021.01.30. 14:00

A jazz tölti ki Möntör Máté napjait

Möntör Máté a kisvárosból indulva vált jazzgitárossá. Jelenleg Budapesten él, két iskolában tanít és szólólemeze megjelenését várja.

Bokros Judit

Möntör Máté több zenei formációban is játszik

Fotó: Balog Viktória

Zenészként Máté sincs most könnyű helyzetben, hiszen a közönséggel leginkább online tudja a kapcsolatot tartani, és koncerteken is így tud szerepelni. A hangszeres játék mellett másként is közelít választott elsődleges műfajához, a jazzhez: nemrég készített egy oktatási anyagot és egy társasjátékot. Mielőtt azonban ezekre kitérnénk, essék néhány szó az indulásról.

A fiatalember a csákvári iskolában kezdett gitározást tanulni, majd a fehérvári Tóparti Gimnáziumba járt. Emellett folytatott zenei tanulmányokat a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola jazz tanszakán, és felvették a Snétberger Zenei Tehetség Központba is. Mindkét helyszínen jeles zenészektől – például Vörös Tamás, Bágyi Balázs, Snétberger Ferenc, László Attila – tanulhatott. Útja ezután a csepeli Egressy- konzervatóriumba vezetett. Időközben kétszer jelentkezett a Zeneakadémiára, ahová végül harmadszor nyert felvételt, és két éve diplomázott a jazz tanszakon.

Máté azóta zenélésből, lemezkészítésből, könyvkiadásból, aktuális pályázati munkákból él, igyekszik mindennel foglalkozni, ami zeneművészet. Fejér megyébe alkalmanként tér vissza: többször koncertezett már Fehérváron; amikor lehet, akkor Csákváron élő szüleit látogatja meg; rendszeresen részt vesz a Hang-Szín-Tér nyári jazztáborában, amit nagyon szeret.

Zenekarokban is játszik, ezek közül az egyik az Organism, amelynek utoljára tavaly jelent meg lemeze, és most nem annyira aktívak. A Jazz Friends formációval szintén 2020-ban adtak ki lemezt modern jazz felfogásban, populárisabb stílusban – velük több koncert volt az utóbbi időben. A Jazzy Stripe-pal épp online koncertre készülnek, és Máté más stílus felé kacsintgatva csatlakozott a magyar népdalokat feldolgozó Kis Kata formációhoz is. Ezek mellett több alkalmi produkcióban, session zenélésben is részt vesz. Ráadásul elkészült az első szólólemeze Alone with the past címmel, amely pár hét múlva megjelenhet albumként, valamint elérhető lesz a különféle internetes zenei megosztóoldalakon. A lemez anyagát ismert, régi jazzdalok adják, amelyeket Máté a saját stílusát hozzáadva szólaltat meg. Szeretett volna egy teljesen tradicionális albumot létrehozni, felvonultatva a sztenderdeket. A bemutatóra még csak ötletek vannak, talán a tavasz folyamán lesz rá alkalom.

Möntör Máté több zenei formációban is játszik
Fotó: Balog Viktória

A fiatalember mindezek mellett tanít: a budai Adventum Iskolában középiskolásokkal, a Vecsési Alapfokú Művészeti Iskolában kisebb gyerekekkel foglalkozik.

Érdekesség, hogy Máté oktatási anyagot is készített 2018-ban Hungarian Jazz Transcriptions címmel. Ez más országok gyakorlatára alapul, amely szerint a diákok mások improvizációit elemzik. Máté magyar jazz-zenészek impróit kottázta le, majd ezek mellé rövid életrajzot és egy-egy hangfelvételt mellékelt, ebből állt össze a könyv. Sokat felajánlott iskoláknak, s általában elég jó volt a fogadtatás. Összeállított aztán 2020-ban egy zenei fejlesztő társasjátékot is Metronom névvel. A könyvhöz hasonlóan ez is pályázat útján valósulhatott meg, és kvízek szerepelnek benne különböző zenei műfajok kapcsán. Máté úgy oldotta meg a játékot, hogy az gyereknek és felnőtteknek is élvezhető, használható legyen.

Újabb pályázati vállalás egy friss könyv, amely ugyancsak oktatóanyag, s a Tizenkét jazzgitár etűd címet viseli, angolul. Ebben már kicsit személyesebb hangot üt meg Máté, aki a tavalyi karantén ideje alatt tudott jobban elmerülni a munkában.

A fiatalember reméli, a virtuális térből hamarosan „visszaköltözhet” a valós koncerttermekbe, helyszínekre, hogy minél többeknek mutathassa meg tehetségét a jazzmuzsika szépségén keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában