Szigeti Lajos költőt a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismeréssel tüntették ki

Az 1940-ben született Szigeti Lajos ugyan jelenleg Budapesten, Békásmegyeren él, ám időnként visszatér szülőföldjére. Ellátogat például Székesfehérvárra, hiszen jó kapcsolatot ápol a Vörösmarty Társasággal, amelynek rendezvényein időnként részt vesz. Családtagjai is élnek a megyében, Székesfehérvár mellett Csóron.

A költő tizennégy éves koráig élt Fejérben, középiskolába már Szegeden és Tamásiban járt, majd az ELTE magyar–angol szakán végzett. Tanári diplomájával felsőoktatási intézményekben tanított, volt idegen nyelvi intézet munkatársa.

A versírással ő is tizenévesként kezdett kacérkodni, e tevékenység pedig az egyetemi évek alatt vált komolyabbá. Pályája nehezen indult, ám idővel megjelent például az Új Írás, a Kortárs című folyóiratokban és napilapokban is, köztük a Fejér Megyei Hírlapban. Az Élet és Irodalom 1977-ben mutatta be kilenc verssel, később egy külföldi antológiában hét költeménye jelent meg angolul. Eddig nyolc önálló verseskötete látott napvilágot, a legutóbbi Erővonalak címmel, s 1977 és 2014 közötti válogatott verseket tartalmaz.

Témaválasztását tekintve Szigeti Lajos rendkívüli módon szeret foglalkozni azzal, honnan jöttünk mi, emberek, hová tartunk, mi végre vagyunk itt, a földön. Szülőfaluja, a természet kincsei szintén érdeklik, foglalkozott már a csillagászat jelenségeivel, szókincsével, és többnyire filozofikus műveket ír. Szereti továbbá a zenét, maga is játszik hangszeren, méghozzá egy harmóniumon, mert közel áll hozzá az orgonamuzsika. Költészetében tehát sok mindenből merít.

Szabadhídvégen nemrég járt, hogy elvégezze az utolsó simításokat következő kötetén. A kilencedik könyv még az idén, pár hét múlva megjelenik a Hungarovox Kiadó gondozásában.

Az első versek egyike a „Látó”, amely az ember származásával, törekvéseivel, valamint jövőjével foglalkozik. A Balatoni képeslap címűbe már szerelmi szál is szövődik, s vannak betegséggel, kórházi élményekkel kapcsolatos művek. Hiszen már ezek is előfordulnak az író életében. A koronavírus jelenléte miatt szintén született egy vers – szemezgetett Szigeti Lajos a tartalomból. Korábban az Aquincumi költőversenyen Babérkoszorú az aranyszalaggal kitüntetésben részesült.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést „gazdag költői és publikációs életműve, valamint oktatói tevékenysége” elismeréseként kapta.

A költőnek nincsen saját családja, de öccse gyermekei közül van olyan, aki komolyabban érdeklődik a költészet iránt – tudtuk meg. A hamarosan megjelenő kötetből ízelítőül a Látó című verset mutatjuk be.

„Isten szeme”, / „Ördög szeme” / – két kozmikus folt, lát vele / a világmindenség — az ég / ködszurkáló pupillarés – / új társulások, halmazok. / Egy marék csillagpor vagyok, / észlelő, érző sejtelem / és van nekem is két szemem, / Isten, ördög bennem lakik, / hogy menny és pokol titkait / rám bízták, döntést hozhatok, / ott kísért mind a jó, a rossz, / míg írótollam tűhegyén / él még egy lepke szó: remény.