Az 1956-os forradalom után alig két évvel szentelték fel Isten házát Baracskán

A baracskai kis neorománnak mondott Mindenszentek temploma tágas udvar közepén áll. Nem katedrális, nem ódon, históriája másért érdekes: a 20. századi zűrös történelem dacosan lélekemelő példája. 1957 és 1962 között alig épült új templom az országban. Mindenesetre a kommunista diktatúra idején, vélhetően 1956 után mégsem akadályozta meg a hatalom, hogy e szerény szakrális hajlék megépüljön e községben.

Tüntetően sokan vettek részt az ünnepi avatón, gondolhatták azt is a hatalmasok, hogy az alig háromezer lelkes, egyébiránt református többségű falura ugyan ki figyel? Ám mindig akadnak, akik továbbadják a hírt. Jelenleg egy huszonhat esztendős fiatalember, Somay Nándor kutatja fáradhatatlanul az évszázados templomokhoz képest fiatal templom historia domusát, a „háztörténetet”.

Az udvaron, a templom mellett áll az a csúcskereszt, amelyet a felgyújtott, széthordott alcsúti kastélykápolnából mentettek ide, magyarázza Somay Nándor. A művészettörténész diplomája előtt álló Nándor segédkántorkodik a Velencéről misézni járó Récsei Norbert István plébános mellett, festménybecsüsnek tanul, zongorázik és orgonál – hite, kitartása, csöndes szorgalma és elkötelezettsége megható. Kutatja a falu történetét, s a templomban elhelyezett óriási táblán olvasható a baracskai katolikus egyházközség és e templom építésének története is az ő jóvoltából.

Míg Somay Nándor mesél, körbejárjuk kívül-belül a templomot. A neoromán forma jó ízlésről tanúskodik, a rusztikus külső nem hazudja vénebbnek magát, ám elkerüli a modernséget. Templomnál „kötelező” a régiség? Belülre egyszerű, olcsó anyagok jutottak, ám a szellős, tágas „nagyhajó” lelkileg ráhangoló, s a monumentális freskónak is megvan a maga sztorija. Megérkezik Kolumbán Ottilia doktornő, a háziorvos, alpolgármester – hívő katolikus, lelkesedését nem is rejti. Nándor a faluszéli kőkereszteket is fellelte, azok históriáját is kutatja, a doktornő már szervezi a zarándoklatot a fák, a szántóföldek, a rétek mentén hozzájuk.

S megérkezik Nagyné Kiss Kamilla, aki tizennyolc esztendősen ott látható a freskó jobb alsó szögletében, a festő szándéka szerint megörökítvén a finom ebédekért, amiket Kamilla édesanyja küldött nap mint nap a készülő-épülő templomba. Bicskei Karle János festette 1955-ben a tabajdi templom freskóját is, nemrégiben restaurálták, s övé a székesfehérvári maroshegyi templom fali oltárképe is!

Bebújunk az oltár mögé, ahol a magyar trikolórt rejtette el Karle festő, mármint festmény alakban! Az oltár ott állt, mikor elkezdte a festést, tudta, senki nem mozgatja azt, s számítása bevált. Igaz, a hívek sem, de az ellenőrök, az esetleges feljelentők sem láthatták szemből, a padsorokban ülve, ám aki tudta, hogy ott van, annak melengette szívét. A falakon a mozgatható freskónak nevezett képeken Krisztus stációi.

Baracska a török után elnéptelenedett, mint annyi település, noha Nándor kutatásai alapján tudható, hogy 1212-ben már apátság állott itt! Ennek kutatása még szintén a leendő művészettörténészre vár. Nagy ugrás az időben: 1720 után református nemesi családok telepedtek le, a katolikus élet 1909 után megindult, addig Velencére, Kajászószentpéterre, Martonvásárra jártak a hívek misére, imádságra. Prohászka Ottokár fehérvári püspök kezdeményezésére vettek telket, a jelenlegi óvoda volt hajdan az iskola, oltárfülkés iskolakápolna szolgálta a katolikusokat. Végül alapítványt hoztak létre, s 1942-re elkészültek a tervek, tudjuk meg a további részleteket Nándortól. Ő aprólékosan utánajárt neveknek, dátumoknak, már hatodik osztályos korában iskolai dolgozat született bontakozó dokumentarista szenvedélye nyomán!

Kovács Gyula Lajos tervei alapján 1942 őszén megindult az építkezés, a többi kitalálható. Fanyar vigasz: a meg nem épült templom legalább nem tudott elpusztulni a háborúban. S a süvítő ’50-es évek és a forradalom után, Langhammer János helyi lelkész idején, Tóth Ferenc egyszerűsített tervei elkészülte nyomán kőművesek érkeztek az üres kertbe. 1957 tavaszától emelkedtek a falak, fölépült a torony, s megszólaltak a harangok. A toronyban négy harang lakik, az első az iskola kisharangja volt 1909-ből, az utolsó 1960-ban került ide egy felvidéki harangöntő adományaként.

Az építkezésben összefogott mindenki, aki csak tehette és mert. A legendás megyés püspök, Székesfehérvár tizennyolcadik püspöke, Shvoy Lajos negyvenegy évig állt az egyházmegye élén, maga szentelte fel segédje és negyvenhét pap részvételével a templomot. Kicsit politikai tiltakozás és állásfoglalás is volt e nap néhány dicső órája.

Baracskán, más helyekhez hasonlóan, 1989-től fogva nincs helybéli pap. De az egyházközség él. A remény örök.