József Attiláról versei, vallomásai a fájdalomról

2020.01.20. 11:30

A Nemzeti Színházban lépnek fel a mányi színjátszók

A Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében adja elő a mányi színjátszókör Kelj fel, és járj! címmel a József Attiláról szóló megrázó monodrámát a Pajtaszínházi Szemlén. Katartikus főpróbát tartottak szombaton. Hibátlan csapatmunkának minősítette Levente Péter előadóművész, akit meghívott a mányi színjátszókör a Kelj fel, és járj! produkciójukra.

Zsohár Melinda

Jelenet a darabból. Elöl Móka János rendező, dramaturg, mögötte Kósa László és Kósáné Holecz Annamária

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Fejér megyéből egyedül a mányi színjátszókör kapott meghívást a jeles eseményre a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Fejér megyei igazgatójától, Máhr Zoltántól. A lelkipokol-béli alámerülést József Attila verseiből és a két „híres” pszichológiai füzetből merített szöveg alapján Móka János drámapedagógus állította össze. A megrázó, felfokozott érzelmekkel teli monodráma kilenc hangon hallható, a versek hiteles tolmácsolói voltak az amatőr előadók, nem amatőr hitelességgel.

A csapat a Véssey Vera vezette művelődési ház és könyvtár kebelén belül alakult, a tavaly már előadott darabot ezúttal Kozáry Ferenc, a székesfehérvári

Vörösmarty Színház művésze mentorálta-segítette, az NMI támogatásával. A zseni költő lelki szenvedése része a József Attila-i életműnek, a magyar líra fájdalmas kincse ez is.

Az est Móka János drámapedagógus, dramaturg és rendező, amatőr előadóművész rövid ismertetőjével kezdődött. József Attila az egyik, ha nem a legnagyobb magyar költőnk, őt és verseinek egy részét lényegében mindenki ismeri, még a legfiatalabbak is, azok is, akik alig vagy soha nem olvasnak verseket. A zseni költő benne él a magyar köztudatban, s viszonylag köztudomású a nehéz gyermekkort cipelő, tragikus életű József Attila mentális betegsége, pszichológiai kezelése is. A korszak jeles szakembereinek kérése nyomán leírt sorai, rímei szintén költészetté, legendás és tragikus lírává emelkedtek – Gyömrői Edit és Kozmucza Flóra (a későbbi Illyés Gyuláné) e kezelések miatt is lettek ismertek.

 

Móka János elmondta, a neves rendezőtől, Merő Bélától kapott évekkel ezelőtt egy összeállítást a József Attila pszichoanalízisa során írt két füzetből, az elképesztően megrázó, őszinte és fájdalmas vallomásokkal. Jajkiáltások, kínzó emlékek, a háborgó lélek szeretetre sóvárgó suttogásai és ordításai kelnek életre a papirosból. A mányi színjátszók ezt a monodrámát adták elő kilencen, ezért mondják úgy, hogy monodráma kilenc hangra. A záróképben Kürti Benedek finom, szívenütően jelképes Krisztus-pózba dermedve néhány percig visszafogta a tapsot a nézőkben, ahogy szokott lenni katarzisoknál. A pszichoanalitikus füzetből való ez a költeménnyé emelkedett feljegyzés is: „Borzasztó, hogy az ember egyedül van/ borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül/ vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van.”

A Kelj fel, és járj! az egyik legkeményebb témaként jelenik meg a szemlén
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A mányi művelődési házat vezető Véssey Vera és Móka János hívták életre alig két éve a színjátszókört. Több korosztály képviselteti magát, az idén érettségiző, igen tehetséges Kürti Benedek volt az egyik kulcsfigurája a Szabad ötletek jegyzéke címen kiadott pszichoanalitikus életmű-fejezetnek. A tavaly már előadott darabot mozgáselemekkel bővítették, ez volt a kérés Móka Jánoshoz, aki maga is szerepelt. Az említett Kürti Benedek partnere volt Véssey Vera, Marton Petra, Kósa László és felesége, Kósáné Holecz Annamária és Sánchez Antonio, zenélt és énekelt Kovács Olga és Tőkés Veron.

Jelenet a darabból. Elöl Móka János rendező, dramaturg, mögötte Kósa László és Kósáné Holecz Annamária
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

Ötödik esztendeje hirdette meg a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) az újonnan avagy újjá alakult színjátszó csoportoknak a Pajtaszínházi Szemlét. Ennek mindenkori helyszíne a Nemzeti Színház lett, idén is az. A Gobbi Hilda-színpadon és a Kaszás Attila-teremben lépnek fel január 25-26-án a meghívott amatőr társulatok. Nem titok, a Kel fel, és járj! az egyik legkeményebb témaként jelenik meg a szemlén. Véssey Vera elmondta, Trianon-előadásra készülnek, ha ezt a „próbát” kiállják. Kozáry Ferenc színművész sokat segített, szakmailag megerősítette őket, s mint kiderült: Kozáry és Móka János ugyanazon év ugyanazon napján születtek! József Attila pedig mindenkinél örök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában