Színész apák vallottak a fontos pillanatokról

A Vörösmarty Színház két színművésze a Motívum Kulturális Egyesület Backstage című programsorozatának vendége volt, s egy könnyed, mégis tartalmas beszélgetés során engedett bepillantást családi életébe. Keller Jánost és Tűzkő Sándort egy – még gyermektelen – színész kolléga, Kricsár Kamill kérdezte, aki időnként saját gyermekkori élményeinek megosztásával kerekítette ki a történeteket, vagy fűzte tovább a beszélgetés fonalát.

A Veszprémben élő Keller János fia 19 éves, a leányfalui Tűzkő Sándor pedig három lánygyermekkel (12, 15 és 17 évesek) büszkélkedhet. Mivel egyikük sem fehérvári, ezért nem csupán az előadások és a próbák, egyéb kötelező elfoglaltságok ideje, hanem az ingázás is pluszidőt vesz el a családtól – ám kiderült, hogy ezt ma már senki sem éli meg problémaként. Keller János kifejezetten szeret Fehérvár és Veszprém között buszozni, mert ilyenkor van ideje átgondolni a teendőket, s ezt az időt tudja igazán magára fordítani – vallotta.

Tőle megtudtuk még: utólag úgy érzi, jó lett volna, ha több gyermeke születik, bár így is teljesnek érzi az életét és a családot. A kezdeti időszakban azért volt jó néhány olyan nehézség, ami a szakmája miatt adódott. Rosszul élte meg például azt, amikor a nem egészen kétéves gyermeke kórházba került, ő pedig éppen egy előadásra készült. Egy kollégáját kérte meg, hogy a próbáról vigye azonnal Veszprémbe, ám ott maradni nem tudott, hiszen kezdésre vissza kellett érnie, a szerepet el kellett játszania. Amíg él, mindig emlékszik majd arra, hogy egy fontos pillanatban nem tudott jelen lenni – fogalmazott Keller János, ám azért később azt is hallhattuk, hogy nagyon sok jó, fiával közös emléke van. A születést például szinte csodaként élte meg, arra is pontosan emlékszik, melyik az a három szó, amit kisfia először kimondott, s az is megmaradt, hogyan ült mellette reggelente álmosan, mesenézés közben.

A színművész egyúttal kifejtette: nem hisz abban, hogy van bevált recept a neveléshez, hiszen minden gyermek egyéni. Egy-két könyvet természetesen ő is elolvasott a témában, összességében viszont ösztönösen foglalkozott és foglalkozik fiával.

Tűzkő Sándor hasonlóan vélekedett. Neki férfiként nagy ajándék a három lánygyermek, s ugyan az első születése előtt voltak benne kételyek, milyen is lesz majd a viszonyuk, ám amint kezébe fogta a babát, azonnal ráérzett az apaság ízére. Ő nem érzi, hogy lemaradt volna fontos pillanatokról. Igaz, hogy többször megtapasztalta a szakma hátrányát a gyerekekkel való együttlét kapcsán, s volt is olyan, hogy be akarta fejezni, ám ezeken a holtpontokon újra és újra átlendült. Szerencsére párja annak idején is tudta, mivel jár a színészet, elfogadta a helyzetet, s ez így van a mai napig. A gyerekek pedig azt fogadták el, hogy ő ebben a formában dolgozik, s ha év közben nem is tud annyit velük lenni, a nyár nagyjából mégiscsak szabad.

Abban azért mindhárom művész egyetértett, hogy a színészet alapvetően „családellenes” állapot (hiszen az előadások este vannak, s mire hazaér az ember, a család már általában alszik, reggel pedig az iskola, óvoda miatt nekik is ugyanúgy kelni kell), mégsem választanának más hivatást.

S úgy tűnik, annak ellenére, hogy senki nem erőltette otthon (sőt, Keller Jánosék inkább óvták fiukat a színészettől), mégiscsak van gyermek, akinél megmutatkozik az érdeklődés a pálya iránt. János fia színésznek készül, és ugyan egyelőre nem vették föl az egyetemre, ő újra próbálkozik. Addig is színházban dolgozik, de a családi egyezség szerint lennie kell egy B tervének is.

Tűzkő Sándor középső lányánál figyelt föl a jó színészi képességekre, amelyeket a leányzó egy dráma tagozatos osztályban akart kamatoztatni, ám az elején érte némi csalódás. Azért lehet, hogy még kibontakozik a tehetség – mesélte a színész.