Fogságban Szibériától Szardíniáig – Világháborús kiállítás nyílik Bicskén

A győztesek százezerszer megírták és -filmezték az első világháború csatáit és végkimenetét, ezúttal a vesztesek szívéből dobban elő a gyász és az ő érzelmi hozzáállásuk. A military-gyűjtés és hobbi világdivat, felnőttek kardoznak és lőnek klubokban, a gyerekek tankcsatákat vívnak az interneten, titkos társaságok egyenruhába öltöznek, mások nyíltan büszkélkednek bennük, aszerint, hogy melyik sikeres és győztes ország polgárai. Senki nem állítja (?), hogy a háború – bármelyik is – jó lett volna, ami szégyen, az szégyen. Mi, magyarok, az 1920-ban feldarabolt gyönyörű ország gyermekei, két vesztes háború elszenvedői és a jogos és jogtalan megbűnhődések elszenvedői hogyan viszonyulhatunk a military-divathoz és a komoly háborús feldolgozás lélektani fejezeteihez?

Margittai Gábor újságíró, közíró és felesége, Major Anita szerkesztő és történész egy korábbi újságcikk tanúsága szerint „lelkiismeretüket ajánlották fel az elfeledett vitézekért”. Lelki és házassági kötelékben eredtek utána tudományos és történelmi alapossággal az első, vagy ahogyan a második világégésig nevezték: a Nagy Háború magyar katonatörténeteinek, a hadifoglyok emberi-tragikus-felemelő históriáinak. A Kultúrkúriában szeptember 3-án 18 órakor nyíló kiállításukon izgalmas és látványos képek, beszédes fotográfiák reprodukciói, hadifogoly-naplók, személyes használati tárgyak, műalkotások, multimédiás összeállítás – interjúk, riportok – elevenítik fel az elsüllyedt és elsüllyesztett korszakot, az első háborúét, ami kevésbé a gépekről és fegyverekről, inkább az emberekről szólt. Fájdalmas, feldolgozatlan, a mi históriánk, ha tetszik, ha nem. A veszteseké. A kutatópáros a mi vesztes hőseink mellé állva hív bennünket emlékezésre.