Először láthatjuk együtt az ezüstkészlettel a Szár-hegyen talált ezüstállványt

Több közülük a gazdag történelmi előzményekkel, tartományi múlttal rendelkező Fejér megyében került elő a földből. Ilyenek a Dunaújváros római kori elődjében, Intercisában végzett régészeti feltárások során talált ezüstkanál delfin alakú nyéllel, az ezüstlemezzel borított domborműves bronzcsésze, a Napistent ábrázoló ezüst ládikaveret és a szintén ezüst hagymagombos fibula. A Seuso-kincs lakoma és tisztálkodási készletével együtt kiállított tárgyak közül a legértékesebbnek mégis a kőszárhegyi ezüstállvány számít – más megnevezéssel polgárdi ezüstállvány.

A készítésének ideje (4. század), stílusjegyei, díszítettsége és lelőhelye alapján a Seuso-kinccsel eddig is összefüggésbe hozott négylábú állványt, vagy quadripust először állították ki az ezüstkészlettel együtt. Ezzel is hangsúlyt adva az összetartozásukat megerősítő tudományos kutatások eredményének. Az eredeti teljes állapotában 20 kg-ot nyomó, 91–96%-os tisztaságú ezüstötvözetből készült állványra Mráv Zsolt szakrégész szerint valószínűleg mosdótálat helyezhettek vagy függesztőgyűrűkkel ellátott medencét akaszthattak. Állítható fesztávolsága alkalmassá tette arra is, hogy ne csak tisztálkodáshoz használják: lakomák alkalmával nagyobb tálalótálat helyezhettek rá. Valószínű, hogy azonos ókori ezüstműves műhelyben készíthették a Seuso-kincs geometrikus kancsóival.

Az állványt Molnár János szőlősgazda ásta ki egy szilvafa gyökerei közül 1878. május 2-án. A töredékes állapotban megtalált leletre a polgárdi református lelkész, Baly Albert hívta fel Magyar Nemzeti Múzeum figyelmét, a meghajlított lábat a fővárosba küldte. A restaurált ezüstállvány akkora régészeti szenzációnak számított, hogy az 1878-as Párizsi Világkiállításon nagy érdeklődés mellett mutatták be. A késő római ezüstállványok közül egyetlen fennmaradt, páratlanul míves műkincset a resta-

urálások/helyreállítások során előbb egy, majd 2002-ben újabb lábbal egészítették ki, ezért is említik quadripusként.

Vajon furcsa véletlen vagy több annál, hogy a Seuso-kincs ismert tárgyait megtalálója, Sümegh József pont abban a szár-hegyi borospincében rejtette el – s őt ott is ölték meg –, amelynek közeléből az állvány is előkerült a földből?