Rozsdamarta relikviák láthatók még a héten a kultúrházban

A légoltalmi sziréna hangja most nem veszélyre figyelmeztet – egy ifjú hölgy „tekeri” bakaruhában –, sokkal inkább arra, hogy ideje beljebb menni: megnyitják a kiállítást. A sarokban mintha lövészárok húzódna, homokzsákokkal és szögesdróttal, amott egy géppuskafészek. Az ablak előtt súlyos „vasak”, lánctalpak maradványai: egy harckocsi lerobbantott lövegtoronyfedelénél álmélkodunk. Oldalt lövegek, golyószóró és gépkarabély, gyalogsági szurony. A tárlókban háborús levelezés emlékei, képeslapok, föntebb okiratok, kitüntetések és vitézségi érmek, s megannyi megkopott fotográfia.

Lelkes fiatalok baráti társasága, példaértékű elhivatottsággal

A szögletben fényképes mementó a pákozdi Horváth Jánosról, a császári és királyi 10. huszárezred lovas huszárjáról. Mellette a Nagy Háborút idéző dal szövegét bogarásszuk: „Üres a fészek, elrepült belőle / a bűvös hangú édes kis madár… / Üres a fészek, nincs lakója már…” A pákozdi Kultúra Házának két terme tele első és második világháborús, valamint 1956-os hadtörténeti és haditechnikai relikviákkal és ereklyékkel. Handler Attila 8 éves korában szembesült a történelemmel. A pákozdi gázvezeték- építés során egy fejbe lőtt katonát találtak a föld mélyén, s ő addig zaklatta a munkásokat, míg neki adták a páncélsisakot. Már gyerekfejjel valahogyan megérezte, hogy minden tárgy mögött egy ember élete, története lapul, és attól a pillanattól kezdve próbál megmenteni mindent, amit csak lehet, és a háborús tárgyakon keresztül bemutatni a mögöttünk hagyott történelmet az érdeklődőknek. A kiállító fiatalok – Handler Attila, Handler Edit, Kummer Imre, Róka Marcell és Váradi Dávid – elhivatottsága példaértékű. A lelkes baráti társaságról elismerően szól Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökségi tagja, az egyesület Fejér megyei szervezetének elnöke. Takács János polgármester is dicséri őket.

Díszvendégüket, Smohay Ferenc nyugállományú zászlóst, doni veteránt tisztelettel veszik körül Attiláék. A 97 esztendős férfiú ifjú éveiről, bevonulásának körülményeiről, valamint a Don környéki harcokról és fogságba eséséről mesélt hallgatóságának a megnyitó alkalmával. – Ha nem siettek nagyon – hunyorít Feri bácsi –, akár hajnalig is maradhatunk. Addig csak én beszélek, majd ti következtek… (Néhány asztalon a doni veterán háborús relikviái sorakoznak – a szerk.) Attila és Edit húga, valamint Marcell Pákozdon él, Dávid biatorbágyi, Imre meg tárnoki. Az első és második világháborús gyalogsági kellékek gazdája Attila, a Nagy Háborút idéző képek, levelek és dokumentumok gyűjtője Edit és Marci. Imi a második világháborús járműalkatrészek őrzője, Dávid a katonai egyenruhák felelőse.

Amint mondják: bújják a padlásokat, a vas- és fémhulladéktelepek visszajáró vendégei. Sokat olvasnak a témában, kutatnak és rendszereznek, a históriák apró betűs részeit is egyre inkább felfedezik. Vezérelvük a gyűjtés, a múltmentés – és a tisztelet. Szent megszállottak! Munkájuk és gyűjtőszenvedélyük mellett mostanában hadisírok helyrehozatalával is foglalkoznak: Pákozdon három sírt, egy katonai keresztet és egy régi kutat sikerült már megmenteniük az enyészettől. Szombatonként és vasárnaponként gyermekprogramokat rendeztek az udvaron, militarypályával, mocsárjárással és gránátdobással; nyitva tartottak a Múzeumok éjszakáján is. A hadtörténeti és haditechnikai kiállítás a hónap végéig látogatható a Kultúra Házában.