Schönbergtől Kurtág Györgyig: pompás koncert volt a Kultúrszalonban

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István-termében rendezett dalest programjának láttán a legkényesebb ízlésű zenebarátok is minden bizonnyal elismerően csettintettek volna. A hangversenyt Arnold Schönberg ritkán hallható Négy német népdala indította, majd a múlt század második felének egyik legnagyobb zeneszerzője, Ligeti György Nyár című dala folytatta. Az első félidőt Richard Wagner Wesendonck-dalai zárták. A teázásra és kellemes beszélgetésre is lehetőséget adó szünet után a 19. század egyik legjelentősebb dalszerzője, Hugo Wolf és jelen korunk egyik meghatározó komponistája, Kurtág György dalait hallgathattuk meg: két Wolf-dal után Kurtág Három régi felirat (op. 25) című ciklusa hangzott el, majd újabb három Wolf-kompozíció után az orosz költőnő, Rimma Dalos verseit megzenésítő Requiem a kedvesért (op. 26) ciklus csendítette ki a koncertet.

Igazolni nem tudom állításomat, de aligha tévedek: a felsorolt műsor legtöbb (ha nem valamennyi) száma székesfehérvári bemutató volt. Csak hálásak lehettünk az előadóknak: Darázs Renáta énekművésznek és az ezúttal zongoristaként fellépő Wilheim András zenetörténésznek, hogy a nívós kamarazene helyi kedvelőit ezzel a kivételes minőségű, remekművet remekműre halmozó összeállítással ajándékozták meg. A kompozíciókat ráadásul gondosan tervezett koncepció fűzte össze, melybe az énekesnő avatott konferansza engedett betekintést. A műsor sarokpontjai a Wagner- és a Kurtág-ciklusok voltak. A Wagnerrel szenvedélyes szerelmi viszonyban állt Mathilde Wesendonck verseire készült öt dalt nagyszerűen vezette fel Schönberg szintén a szerelem témáját körüljáró népdalokat tudós, ugyanakkor ihletett kontrapunktikus szövetbe ágyazó sorozata, valamint a Kurtággal közeli baráti viszonyt ápoló Ligeti a különböző idősíkokkal mesterien játszó dala. A csodálatos Wagner-ciklus kapcsán Wilheim András hangsúlyozta, hogy annak a nagy német dalhagyományba illeszkedő ének-zongorás változatban kellene mindig elhangoznia, nem a gyakrabban hallható, ám nem (csak) a zeneszerzőtől származó zenekari hangszerelésben.

Jóllehet ez a mű gyakran hallható, ám fantasztikus gazdagsága mindig kínál új felfedeznivalót: ezúttal a harmadik, „A melegházban” című dal ökumenikus építkezésére és merész harmóniavilágára csodálkoztam ismételten rá.

Kurtág a hangversenyt záró orosz nyelvű ciklusának egyik ihletője egy Wolf-dal volt, az előadók így az osztrák szerző impozáns dalterméséből a szerelemmel és az elmúlással kapcsolatos darabokat társítottak a magyar mester két sorozatához. Első pillanatban

kétségesnek tűnt számomra, hogy a későromantika jellegzetes hangját megütő Wolf-kompozíciók hogy „viselkednek” majd Kurtág szikár, szinte pontszerű muzsikája mellett. Az elegáns választ maguk a művek adták meg: Pilinszkyt idézve „a minőségekről tudjuk, hogy egyedül ők nem zárják ki egymást.” – a közös téma magasrendű kapcsolatokat hozott létre a két komponista sajátos világai között. Létrejöttükben persze kulcsszerep jutott a pompás előadásnak: Darázs Renáta stílusos, kontrollált, kristálytisztán artikulált éneklése és Wilheim András átütően muzikális és figyelmes zongorajátéka tökéletesen érvényre juttatta a választott kompozíciók szépségét. A lelkes vastapsot a Kurtágot ihlető Wolf-dallal (Das verlassene Mägdlein) köszönték meg vendégeink.