Valahol egész hetes programsorozatot szerveztek eköré

2019.04.10. 07:20

Versnagykövetet, Vajda-díjast is választanak a költészet napján

Ha április 11., akkor talán már szinte mindenki tudja, hogy az a magyar költészet napja. Aki mégis elfeledné, azt a rengeteg program is emlékeztetheti.

Bokros Judit, Szanyi-Nagy Judit

Úgy tűnik, egyre több helyszínen próbálnak legalább egy, de inkább több eseményt szervezni a költészet napján vagy annak környékén József Attila emléke előtt tisztelegve. A megyében is sok-sok programot találhatnak a verskedvelő irodalombarátok – érdemes valamelyikhez csatlakozni lakóhely, érdeklődés szerint. Nem törekszünk mindegyik felsorolására, hiszen az lehetetlen is volna, ám kiemelünk egy-egy új, illetve jelentősebb kezdeményezést, rendezvényt.

Ercsiben már a múlt héten megkezdődtek a Költészet hete programjai. Az egyik célcsoportot az óvodások jelentették, nekik a Felvonási Tünetek Színházi Műhely tagjai adtak koncertet megzenésített gyerekversekből, s játék is volt a ritmussal, hangokkal. Az iskolásokat délelőttönként játékos feladatokkal, nyelvtörőkkel várják még csütörtökig, a felső tagozatosoknak pedig külön verselőkészítőt is biztosítanak Szöllősi Betti költő és Murzsa Renáta vers- és prózamondó, előadóművész segítségével. A felnőtteknek szintén lesz program: ma délután hat órától a Bettika Quintet lép fel jazz- zenével, kortárs költészettel a művelődési házban. A költészet napi városi rendezvényt csütörtökön ugyanitt, 18 órától tartják, játékos, egyéni és közösségi versmondással. A moderátor Téglás Márton színész lesz.

Martonvásáron új kezdeményezés a versnagykövet keresése. Kiválasztására rendezik április 12-én, pénteken 18 órától a Martonvásár Versnagykövete Gálát a Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház és Könyvtárban. A saját versek előadása után zsűri dönt arról, ki legyen az első versnagykövet, aki egy évig viselheti ezt a címet. Az est során lesz pódiumbeszélgetés Quintus Konrád színésszel, rendezővel, majd kihirdetik a verseny eredményét.

Előszálláson csütörtökön 18 órától az óvoda ebédlőjében rendezik az idei költészet napi rendezvényt. A helyiek a „Posztolj verset az utcára!” mozgalomhoz is csatlakozhatnak ezen a napon, Nyúl Gabriella művelődésiház-vezető irányításával.

A Posztolj verset! című kezdeményezés tavaly is igen népszerű volt
Fotó: FMH Archív

Vajtán méltó módon emlékeznek meg Horváth Lajos vajtai íróról: tiszteletére csütörtökön 11 órától kopjafát avatnak a temetőben. Az írót Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke és Vinklár László önkormányzati képviselő méltatja. Beszédet Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke mond, közreműködnek az író egykori tanítványai.

Székesfehérváron, a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében szerdán délután valódi költővetélkedőre kerülhet sor. A társaság a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesülettel karöltve ugyanis hat éve megalapította a Vajda János-díjat, amelynek elnyeréséért a költészet napja alkalmából versenghetnek a Fejér megyei költők.

A 17 órakor kezdődő eseményre a díjért indulni szándékozó lírikusokat és közönségüket várják, a díj elnyeréséről ugyanis utóbbi dönt, szavazással. A Vajda-díjat az Ünnepi Könyvhét fehérvári megnyitóján adják majd át.

Népszerű a fehérvári Igéző eseménye is, amely egy ideje minden évben csatlakozik az országos „Posztolj verset az utcára!” akcióhoz. Csütörtökön az arra járók ismét kifüggeszthetnek, fölragaszthatnak egy-egy verset a Fő utcai közösségi hely elé.

Ez a kezdeményezés egyébként láthatóan sokakat megmozgatott, több településen szerveznek ilyen kiposztolós megmozdulást a napokban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában