Párbeszéd a zene által

2019.04.27. 07:10

Negyven produkció versenyez a Hermann László Zeneiskolában

Péntektől szombatig országos kamarazenei verseny helyszíne a Hermann László Zeneiskola.

Bokros Judit

A diákok különböző formációkban zenéltek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megnyitót pénteken kora délután tartották. Palócz Réka igazgató köszöntőjében elmondta: igen fontos számukra a XIV. Országos Alba Regia Kamarazene Verseny, amelyre válogatás alapján lehetett bejutni. A kiemelt figyelem egyik oka pedig az, hogy ez a megmérettetés nem csupán arról szól, ki, hogyan tudja megmutatni az egyéni tehetségét, hanem lényeges a közös muzsikálás, az együtt zenélés öröme is.

Az előválogatás után ez már jutalomjáték

A zene által meginduló párbeszéd pótolhatatlan, s az önmagában nagy érték, hogy vannak fiatalok, akik eljönnek erre a versenyre. Fontosak továbbá a felkészítő tanárok és a támogató szülők is, akik mind az ügy mellé álltak. Az igazgató bemutatta a zsűrit, vagyis Kalló Zsolt hegedűművészt, Drahos Béla fuvolaművészt és Dezső Marianna zongoraművészt (mindannyian pedagógusok is), illetve köszönetet mondott a támogatóknak. Ezután a közönség az iskola fafúvós kvartettjét hallhatta, majd Dezső Marianna is szólt. Ő idén harmadszor vett részt a kamarazenei verseny munkájában, a területi előválogatásban, amely örömmel töltötte el.

A diákok különböző formációkban zenéltek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ugyanakkor szomorú volt, mert idén sajnos kevesebben indultak, s a helyszínek száma is csökkent, hét helyett négy lett. Akik azonban végül eljöttek Fehérvárra, azok számára a szereplés már jutalomjátéknak számít. Fóris István igazgató-helyettes ugyancsak köszöntött és technikai információkat osztott meg, majd elkezdődött a verseny, amelyen szombat délutánig negyven produkció hangzik el. Az eseményhez kapcsolódva indult el az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ingyenes kamarazenei sorozata, amely összesen öt koncertet foglal magába az idén. A péntek esti fellépésen Selmeczi Gábor (hegedű), ifj. Major István (gordonka) és Báll Dávid (zongora) működött közre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában