Színházzal a közösségért

2019.03.01. 20:00

A MASZK az előadások mellett szélesebb körű kultúraszervezésre készül

A MASZK, vagyis a MArtonvásári SZínjátszók Közössége a szereplés, az előadások létrehozásának öröme mellett a közösségi lét élményeit is szeretné nyújtani tagjainak.

Bokros Judit

Resetár Dániel színész, rendező, drámapedagógus, egyesületi elnök idén a MartonvásárOn című darabot rendezi

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A MASZK több éve jelen van Martonvásáron és a környéken, hiszen a közeli településekre is visznek előadásokat, műsort. Tavaly azonban a korábbi célok mellett új irányvonalat jelöltek ki, s létrejött a MASZK Egyesület. Ennek elnöke, illetve a színjátszó csoport egyik vezetője Resetár Dániel színész, drámapedagógus. Neve talán a fehérvári színházszerető közönségnek is ismerős lehet, mert a 2010-es évek elején a Vörösmarty Színház egyes darabjaiban is játszott (például Csárdáskirálynő, Rómeó és Júlia).

Ingázik Budapest és Martonvásár között

Dániellel egy próba előtt beszélgettünk, jövő szombaton ugyanis Kajászón adják elő a tavaly már bemutatott Tűvé-tevők című parasztkomédiájukat Illyés Gyula műve alapján. Kiderült, hogy a fiatalember alapvetően miskolci, jelenleg pedig a fővárosi József Attila Színház művésze, illetve drámapedagógusként is tevékenykedik. Martonvásárra Bitó Péter hívta meg néhány éve, ekkor szállt be előadások létrehozásába, azóta ingázik Budapest és a kisváros között. Időközben társaival úgy gondolták, hogy létre kellene hozni egy önálló civil szervezetet a színházi csoport mögé, s ezt a törekvést az önkormányzat is támogatta. A MASZK egyesület elnöke tehát Dániel lett, akinek munkáját alelnök és két pedagógus, valamint egy operatív munkatárs segíti.

Resetár Dániel színész, rendező, drámapedagógus, egyesületi elnök idén a MartonvásárOn című darabot rendezi
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A tervek szerint a jövőben a kulturális élet fejlesztésébe is megpróbálnak erőteljesebben belépni, illetve a fiataloknak szeretnének foglalkozásokat biztosítani a szabad délutánokon. Az egyesületben gyakornoki programot is létrehoztak, ennek keretében dolgoznak együtt a két színművészetis és egy gazdálkodást tanuló egyetemi hallgatóval, így a pályázatok koordinálása is könnyebben megy.

Nem utasítanak el senkit

A színjátszó csoport nagyon befogadó, Dánielék elve az, hogy nem utasítanak el senkit, aki szeretne csatlakozni. Ebből kifolyólag van tíz- és hetvenéves tagjuk is, s előfordul, hogy ők együtt játszanak, hiszen a közösségi lét, tevékenység a legfontosabb. A legjobb módszert még keresik, az előző évben például két bemutatójuk volt, külön a fiatalokkal és az idősekkel. Idén azonban már vegyes korcsoporttal hozzák létre az előadásokat, még akkor is, ha emiatt nem tudnak indulni például diákszínjátszó találkozón. A próbák a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban vannak, de ha ez foglalt, akkor mehetnek az óvoda épületébe, s rendkívüli esetben egy magánszemély is fölajánlotta a lakását. Az idén várható darabokról Dániel elmondta:

– Március 23-án mutatjuk be a Lorca-dráma alapján készült Bernarda Alba háza című előadást, amelyet Csikász Ágnes rendez. Hlinyánszky Doma egy Grimm-mesék összesen dolgozik, ő írja a szöveget és rendezi az előadást. Az egyesületünk részt vesz a költészet napi műsorban, s ebből hagyományt szeretnénk teremteni. Díjat is alapítunk a tervek szerint, a neve Martonvásári Vers-

nagykövet lesz, és a cím egy évig birtokolható. Elkezdünk továbbá egy olyan programot, amelyben a március 15-ei és az október 23-ai rendezvényeket is átvállaljuk. Elsősorban elő­adások készítésére gondoltunk, amelyeket a környéken is játszhatunk. Az első, ’56-os ünnepségre a nyár végén kezdünk el készülni. Decemberre pedig a MartonvásárON című előadást tartogatjuk, amely kifejezetten martoni történeteket dolgoz föl. Ennek én leszek a szövegírója és a rendezője.

Feladat tehát lesz bőven, Dánielék pedig örülnek, hogy Martonvásáron nagyon befogadó közegre találtak. Gondolkodnak továbbá gyerekek délutáni foglalkoztatásában, akár képzőművészek bevonásával, ám a részleteket még ki kell dolgozni, és sok minden támogatás kérdése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában