Az interjúról is írt verset Barta Georgina

Barta Georgina, akit az ismerősei Giginek szólítanak, a székesfehérvári Kodály Zoltánról elnevezett zeneiskola nyolcadikosa. Gigi az elmúlt napokban fődíjat nyert egy országos irodalmi pályázaton, ahová négy írást – két verset és két prózát – küldött be. A zsűri valamennyit kimagasló színvonalúnak találta. A diáklánnyal és tanárával, Nyakas Krisztinával az iskola folyosóján ültünk le beszélgetni. – Az érdi művelődési központ a magyar kultúra napja alkalmával írta ki a pályázatot. A felhívást Kriszti néni fedezte fel, és küldte át nekem e-mailben. Sajnos az ünnepélyes eredményhirdetésen nem tudtam részt venni, mert influenzás voltam – meséli a diáklány, akiről kiderül, hogy nem csak írni, de olvasni is szeret.

Gigi könyvvel a kezében született. Egyébként nagyon sokoldalú személyiség – jegyzi meg róla a tanárnő. Korán Belekóstolt a színjátszásba is. Nyolcévesen szerepelt a Vörösmarty Színházban, a Dzsungel könyvében. Maugli szerelmét, a kis Tunát alakította.

Ez meghatározó élmény volt a számára. Jó volt a társulat, jó volt a légkör. S látta a nézők szemén, hogy figyelnek – mondja. A színpadhoz azóta sem hűtlen, szavalóversenyeken indul és egy színjátszó kört is látogat. Tavaly, amikor hetedikes volt, egy fehérvári szavalóversenyt úgy nyert meg, hogy saját, Kiközösítés című versét adta elő. Különleges élmény volt érzékelnie azt, hogy a szavai érzelmeket váltottak ki a hallgatóságból. A színjátszást – mint mondja – azért szereti, mert a színész – szerepe szerint – bármi lehet, egyszer – mondjuk – orvos, máskor meg nevelőnő.

Gigi nagyon szeret énekelni is, amin persze – tekintve, hogy zenei általánosba jár – nem lehet csodálkozni. Az iskolai kórusban ő a mezzoszoprán szólam lelke.

S, hogy mi szeretne lenni?

Talán musicalszínész. Mert abban benne van az irodalom, benne a játék, s benne az éneklés – válaszolja. Aztán hozzáteszi, hogy gyerekekkel is szívesen foglalkozna majd felnőttként.

Amikor a kedvenc tantárgyairól kérdezem, az irodalom és a angol mellett a nyelvtant is megnevezi. Hűha! – csúszik ki a számon. – Merthogy a nyelvtant nem szokták szeretni a diákok. Ami pedig a továbbtanulást illeti: a gimit is jelenlegi iskolájában, a Kodályban szeretné elvégezni – tudtam meg az „írópalántától”.

Nyakas Krisztina magyar és történelem szakos, s ötödiktől osztályfőnöke Gigiéknek. Tősgyökeres fehérvári, s több mint húsz éve tanít a Kodályban. Egyébként – árulta el magáról –, ennek az iskolának az elődjébe járt ő maga is általánosba, s a Vasvári gimnázium énektagozatán szerzett érettségit, ahol Kneifel Imre, a Kodály jelenlegi igazgatója volt az énektanára…

Gigitől a találkozásunk alkalmával elkértem a pályázatra beküldött négy írását is. Két nap múlva azonban egy ötödikkel is meglepett. A meglepetést szó szerint kell érteni. Egy verssel, ami az Interjú címet viseli, s amelyet a beszélgetésünk inspirált.

„Sok-sok embert szóra bíró, / Lelki kapukat megnyitó /Varázsló egy újságíró. // A tolla a varázspálcája, / Amivel a papírt szántja, / De nem ír varázsigéket, / Mással kápráztat el minket. / Ír sok-sok jó cikket.” – írja ebben Gigi. Köszönet a hízelgő sorokért valamennyi szorgos sajtómunkás nevében.

A legény és a királylány

Egyszer vót, hol nem vót, az Óperenciás tengeren innen, a Mari néni házától onnan…Vagy amonnan? Mindegy, valahun vót egy legény. Szegény családból származott, s mivel apját már elragadta az ördög, ő vót a férfi a háznál.

Egy napon a legénynek elege lett abbul, hogy jó ideje nem került az asztalra semmi, kiment hát a pitvarba, térdre borult, s úgy rimánkodott az Istenhez, hogy legalább csak egy zsák lisztje lenne, amit eladhat. S csudák csudája! Az égből biz’ egy mennykő nagy zsák esett le, mely telis-tele vót liszttel. No, a legény nagyon megörült, bevitte a zsákot a házba. De az anyja azt mondta neki:

- Jaj, te istenverte, te! Hát valami állatot mér’ nem kérté’, hogy ne te cipeld a zsákot! – csóválta kendőbe csavart fejét az asszony. A legény a homlokára csapott, s újból kiszaladt a pitvarba. Ugyanaz történt, mint előző alkalommal, csak…Hogy is mondjam néktek? Tudjátok, a Jóistennek sok szegény panaszát kell teljesítenie, s biza’ ez, amit most a legény elibe pottyantott, kicsinykét félre sikerült! Szent igaz, hogy valami állatféle sikeredett belüle. Mer’ hogy az eleje egy tehén, a hátulja meg egy malac vót. A legény el is nevezte Telacnak. Elég érdekes látványt nyújtott ez a Telac, az már bizonyos, de a legény – mivel mást úgysem tehetett vóna – mégis útnak indult véle.

Elköszönt az anyjátú’, az érdekes állat hátára csapta a lisztet és csak ment, ment. S ahogy battyogott a poros utakon, hangos dobpergésre lett figyelmes.

- Figyelem, figyelem! Mindenki figyeljen rám, mer’ csak egyszer mondom el! – kiáltotta a dobos. A király leánya nagyon búslakodik, senki nem tudja, mi okból, mert még az apjához sem szól. Csak ül egy hintóban és ki sem száll, egyre csak rója a köröket az udvarban lévő kis tavacska körű’. Aki ki tudja hozni őt a hintóbul, megkapja a fele királyságot, felesége lehet a királylány. No, aki figyelt, figyelt, aki nem, nem. Éngemet vár a pityóka leves, úgyhogy megyek is.

A legény gondolta magában, hogy biz’ kihozza a hintóbul a leányt, ha belegebed, akkor is! El is indult nagy boldogan, csak útközben nem nagyon figyelt a Telacra. Így arra sem figyelt fel, hogy arra jött egy paraszt ember, s a kaszájával kiszakajtotta a zsákot. Innentől kezdve az állat hosszú lisztcsíkot húzott maga után. De mint mondottam vót, a legény ebbül semmit se vett észre.

Mikor megérkezett a királyi udvarba, meg is látta a tavacskát, s a körülötte guruló hintót is. A legény gyorsan a háta mögé pillantott, hogy megvan-e még az állat. Meg vót az, látta is a legény, meg látta a lisztcsíkot is. Csudajó dolog jutott eszébe! Elindult, nyomában a Telaccal és be is érte a hintót. A királylány kitekinté’ a hintó kis ablakábul, s látta a legényt, de nem jött ki. Sőt! Még ásított is egyet. De amint megjelent előtte a félig tehén, félig malac, már kuncogni kezdett. S amikor meglátta a lisztcsíkot, amit a Telac húzott maga után, biz’ akkorát kacagott, hogy kigurult a hintóbul.

Mindenki a legényt ünnepelte, mer’ hát kihozta a leányt, akit feleségül is adtak hozzá, s megkapta a fele királyságot is. A furcsa állat meg mindezek közepette elkóborolt!

Pontosabban hozzám kóborolt, de innét is elment. Ha lássátok valahun, szóljatok mán nekem!

Barta Georgina