képi gondolkodás

2018.11.19. 13:47

Velencei Kalmár – Megnyílt a 'Vízjelek a semmin' kiállítás Velencén

Rendhagyó kiállítás nyílt november 16-án a Hauszmann Alajos Közművelődési Intézményközpont és Könyvtár, valamint a Velencei Helytörténeti Egyesület szervezésében a tóparti városban.

S. Töttő Rita

Fotó: Igari Balázs/ Fejér Megyei Hírlap

A Wenckheim kastély kiállítótermében Kalmár Zsolt képi gondolkodó „Vízjelek a semmin” című anyagát Koszti András polgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az alkotó így mesélt a tárlatról:

Fotó: Igari Balázs/ Fejér Megyei Hírlap

- A képpárok és a hozzájuk rendelt címek tulajdonképpen egy kísérlet részei, mely azt igyekszik bizonyítani, hogy térben, időben és filozófiájukban egymástól teljesen eltérő, hétköznapi dolgok valamilyen módon mégis csak kapcsolatban lehetnek egymással. Így térhetünk vissza a „minden összefügghet mindennel”, vagy a „minden egy tőről fakad”- ideológiájához, teremtve meg ezzel újra a rendszer szintű rácsodálkozás ősi élményét – fogalmazott Kalmár Zsolt.

Az alkotó szerint nem azt visszük magunkkal, amit lefényképeztünk, hanem azt, amiért lefényképezünk bármit, tehát végső soron az idők folyamán összeállt szándékainkat. – Ezek a képi gondolkodás fő motívumai – tette hozzá a művész, akinek nem titkolt célja, hogy hasonló érzeteket keltsen életre bennünk, nézőkben is. A tárlat december 16-ig tekinthető meg munkanapokon 11 és 16 óra között a kastély kiállítótermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában