Székesfehérvár

2018.07.04. 09:30

Táncház, horvát és más délszláv népek zenéjével

Többedik alkalommal szervezett táncházat kedden este a horvát nemzetiségi önkormányzat a Szent Istvánról elnevezett művelődési házban.

B. Kiss László

A horvát táncházban Halász László, a híres Kolo együttes vezetője harmonikán szólaltatta meg a délszláv dallamokat, a lépéseket pedig a Kolo egyik táncosa, Blahó Márta tanította meg a résztvevőknek – tudtuk meg Jakubek Tibornétól, a nemzetiségi önkormányzat vezetőjétől, a kultúrház igazgatójától, aki elmondta: a táncházzal az a céljuk, hogy a zene és a ritmikus mozgás révén mutassák be az érdeklődőknek a horvát, illetve a délszláv kultúra sokszínűségét. A nemzetiségi önkormányzat táncházainak egyébként a város határain túl is híre ment: a korábbi alkalommal például Ercsiből is érkezett egy házaspár.

A táncházban leginkább körtáncokat jártak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A fehérvári horvát önkormányzat több mint másfél évtizede alakult, és közel tíz vezeti azt Jakubek Tiborné. Ezen idő alatt sikerült élővé tenni a megyeszékhely horvátországi testvérvárosával, Zadarral a kapcsolatot. Az önkormányzat ezentúl számos dolgot – rajzpályázatot, előadásokat, konferenciát és kirándulásokat is – szervez. Októberben a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezik meg a horvát bált, ahová díjtalan lesz a belépés. Az, aki lemaradt a mostani táncházról, ott találkozhat a Kolo zenekarral, amely akkor teljes létszámban látogat majd Fehérvárra – ébresztette fel bennünk is a kíváncsiságot Jakubek Tiborné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában