Tizedik évfolyamában a Trianoni Szemle

Noha az igényes, gonddal összeállított kiadvány idén 10. évfolyamába lépett, a Vörösmarty Társaság hallgatóság soraiban ülő tagjai közül is volt, aki megjegyezte, hogy első alkalommal találkozik a periodikával. Ennek oka, hogy – mint Kolczonay Katalin röviden kitért rá – ma a „Trianon” szó olyan erős előítéleteket kelt az úgynevezett tudományos és irodalmi elit tagjai között, hogy a lapterjesztők, könyvtárak, oktatási intézményvezetők, közéleti véleményformálók közül sokan beleolvasás nélkül dobják félre, utasítják vissza, vagy épp teszik tiltólistára a kiadványt. Ennek köszönhetően sok iskolában olyan helyzet áll elő, hogy miközben a Nemzeti Összetartozás Napján trianoni megemlékezéseket azért tartanak, a megemlékezéseket nem tudják korszerű és tárgyilagos történelemszemlélettel és háttéranyagokkal megtölteni.

Pedig épp ez volna a Trianoni Szemle célja, ahogy a főszerkesztő összefoglalta: a lehető legtöbb oldalról, a legtöbb szerző tollából, a legtöbb forrást kikutatva, hozzáférhetővé téve és feldolgozva tárgyalni és bemutatni a címben exponált témát – segítve ezzel természetesen a nemzeti emlékezet sebeinek gyógyulását is.

A folyóirat hátterét adó Trianon Kutatóintézetet 2007-ben hozta létre Raffay Ernő és Szidiropulosz Archimédesz, hogy Európa fővárosainak levéltáraiban mindenre kiterjedő, rendszerezett alapossággal kutassák föl a még lappangó forrásokat. Hamar kiderült: a megfelelő anyagi háttér hiányában ez a munka az elvégzéséhez rendelkezésre álló lelkesedés diktálta ütemnél csak lényegesen lassabban haladhat. Ezzel együtt, az időközben csatlakozó Fábián Gyula szociográfus és lapszerkesztő ösztönzésére is, részben a saját kutatási eredmények publikálása céljából, részben mások szerzők előtt is teret nyitva, 2009-ben beindították a Trianoni Szemlét, amelynek szellemi előképe a két világháború között megjelent, Bethlen István és Echhardt Sándor-féle Magyar Szemle.