Költőnk és kora

2018.04.11. 19:37

József Attilával kapcsolatos versenyt rendeztek diákoknak Fehérváron

A Szabadművelődés Háza adott otthont a 23. alkalommal megrendezett Költőnk és kora című, középiskolások számára kiírt versenynek, amelyen a diákok József Attila munkásságával, életével, korával, irodalomtörténeti jelentőségével és hatásával kapcsolatos tudásukat mérhették össze.

Borsányi Bea

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A versenyt a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Vörösmarty Társaság, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Fehérvári Médiacentrum Kft. szervezte. A délelőtti elődöntőbe az első, internetes forduló után 17 csapat került be, majd ezt követően alakult ki a délutáni döntő mezőnye. Az eseményt ugyan megyeinek hirdették meg, de örömmel vették, hogy mezőkövesdi, pápai és budapesti csapatok is neveztek.

Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy azt Kóbor Mátyástól, a zsűri elnökétől megtudtuk, a megmérettetésen az elméleti felkészültség mellett szükség volt az elemzőkészségre, a kreativitásra és a találékonyságra is. Az első és a harmadik helyen is a Tóparti Gimnázium egy-egy csapata végzett – Reménytelenül, Negyedik nemzedék -, a második helyet pedig a Ciszterci Gimnázium Poetae docti nevű csapata szerezte meg.

Az idén harmadik alkalommal kiadott Tóth László díjat Brunner Éva, a Tóparti Gimnázium tanárnője vehette át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában