Martonvásár

2018.04.23. 13:52

Az ék lett a legjobb a Fülesbagoly Tehetségkutatón

Tíz fellépője volt a Fülesbagoly Tehetségkutatónak vasárnap a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban

Bokros Judit

A nyertes ék zenekar gitárosa, Lee Olivér

Fotó: Fülesbagoly Tehetségkutató

A Hangfoglaló és az Öröm a zene rendszerében rendezték meg újra Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutatót, amelyre hazai és határon túli magyar könnyűzenei előadók jelentkezését várták.

Nagy Szabolcs főszervezőtől megtudtuk: az ország több pontján megrendezett versenyen azok indulhatnak, akiknek még nincs kiadói szerződésük és rádiós múltjuk. További feltétel volt, hogy saját dallal kell fellépni, köztük legalább egy magyar nyelvűvel. A martonvásári tehetségkutatóra 128-an jelentkeztek, a döntőbe tízen jutottak be. Mindenkinek 20 perces műsort kellett adni, így elég tömény volt a program. A produkciókat négy tagú szakmai zsűri értékelte, amely igen magas színvonalúnak tartotta a versenyt.

A nyertes ék zenekar gitárosa, Lee Olivér
Fotós: Fülesbagoly Tehetségkutató

Első lett az ék zenekar, ők rock zenét játszanak, és tagjaik között tudhatják az egyik legjobb hazai gitárost, Lee Olivért. Második helyen az Astøuria, harmadik helyen az animo végzett, a két különdíjas énekes pedig Várhegyi Lucas Palmira és Láng Vince.

A díjazottak egyebek mellett fesztiválon való fellépési lehetőséget, sajtómegjelenést és kislemez-készítési lehetőséget nyertek.

A döntősök között nem volt Fejér megyei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában