Közeleg a böjt vége, Cibere vajda megpihenhet

Megyénkben manapság fel-felbukkanó hagyományőrző népszokás a kiszebábégetés. A téltemetésként is értelmezhető szokás helyes ideje – szögezte le Lendvai Tibor, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium néprajztanára – virágvasárnap.

– A kiszehajtás elsősorban Palócföldön és Felvidéken terjedt el, illetve onnan írták le a kutatók. A kisze egy ottani böjti étel, savanyú korpaleves – mondta az oktató. – A kiszét nem mindig elégették, volt, hogy fölakasztották, az a lényeg, hogy megszabadultak tőle – mesélte a Kákics zenekar népzenészeként is ismert szakember. – A kiszebábot legtöbbször vízbe dobták. Jósoltak is belőle: ha a víz visszasodorta, úgy tartották, a tél is visszatér – folytatta.

A kisze, akit/amit akár banyaként is ábrázoltak, nemcsak a telet, de a betegségeket is jelképezte, amelyeket kivittek, kiűztek kiszehajtáskor a falvakból.

Érdemes e helyen szólni a villőzés szokásáról is. Ez Nyitra város mellett, a Zoborvidék falvaiban maradt meg. A villőzés virágvasárnapi zöldágjárás.

„Bújj, bújj zöldág…” Ez is egy zöldágjáráshoz kapcsolódó ének. – Zöldágjárások a böjti időszakban, húsvétkor, pünkösdkor is voltak – mutatott rá Lendvai Tibor. – Kimentek a határba, ahol virágvasárnap elsősorban barkákat találhattak. Jelképesen bevitték velük falujukba a tavaszt.

– Mind a kiszehajtás, mind a villőzés lányszokások voltak, de Hont megyéből leírtak olyat is, hogy a legényeknek is volt kiszebábja, ők nem menyecskének, hanem legénynek öltöztették – fűzte hozzá Lendvai Tibor, aki rámutatott arra is, hogy januártól kezdve a tavaszi ünnepkörig nyomai vannak annak, hogy ezeket az időszakokat mintegy megszemélyesítették.

– Székelyföldön, a Csíki medencében írták le, hogy a farsang kezdetén, január 6-ára virradó éjszaka megküzd egymással Cibere vajda és Konc király, s Konc győz, ezért kezdődhet el a farsang. Konc uralma a húsevés, dőzsölés, mulatságok, lakodalmak, disznóvágások időszaka – szélesítette a perspektívát a néprajzoktató. – A cibere is egy böjti étel, szintén savanyú leves. Cibere vajda tehát megszemélyesíti a böjtöt. Konc vagy máshol Csont király a húsnak felel meg. Palócföldön a sódar után nevezték el – mesélte tovább Tibor, akitől arról is tudást szereztünk, hogy a néphit szerint húshagyókedd és hamvazószerda közti éjjelen újra megküzd egymással e két figura, akkor fordul a kocka, Cibere győzedelmeskedik, s eljő Cibere uralma, megkezdődik a böjt.

– Haj ki kisze, kiszőce, gyüjj be sódar, gömbőke… Énekelték Palócföldön. Ami itt a böjt végén azt jelenti, hogy kivisszük a böjti ételeket, köztük a kiszét, s helyette jöjjön be a sódar. Jöjjön el a sódar uralma, amikor újra esszük a sonkát meg a disznósajtot, a gömbőkét – mondta Lendvai Tibor.

Virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy ott költse el a húsvéti pászkavacsorát.

– Jézus királyként vonult be, szamárháton. Az emberek a ruháikat terítették elébe, és faágakat tördeltek le – János úgy írja, pálmaágakat –, s azokat is a szamár lábai elé tették. A korai keresztények is megemlékeztek erről, már a négyszázas években is tartottak körmeneteket. Mediterrán országokban ezt a napot a pálma vasárnapjának is hívják. Magyarországon is van körmenet, de nincsen pálmaág, helyette itt van nekünk a barka – tért át a barkaszentelésre a néprajztanár.

– A szentelmény a népi vallásosságban egy csomó mindenre jó! – emelte ki Tibor. – A megszentelt barkákat alkalmazták rontások ellen, állatgyógyításra, betegségek ellenében is. Volt, hogy a barkáról leszedett csomószerű virágot mint tablettát nyelték le. Arra is találni példát, hogy leszúrták a kertbe az ágat, ez a vakondok és jégeső ellen szolgált. A barka füstje a szemmel vert gyereket gyógyította. Hittek a tűz tisztító erejében – ecsetelte a népi vallásosság kapcsolódó hiteit.

A kiszebáb égetése mint emberáldozat

Lendvai Tibor figyelmünkbe ajánlotta, hogy két történeti réteget szokás elkülöníteni a magyar népszokásokban. A kereszténység felvétele előtti történeti réteget és a kereszténység felvétele utáni népszokásokat. A kiszehajtás egyértelműen kereszténység előtti, hangsúlyozta. Egyes kutatók a kiszebáb elpusztításában emberáldozatot látnak, ősidőkbe visszanyúló szokást.

– Amikor még embert áldoztak azért, hogy vége legyen a télnek, újra eljöjjön a tavasz, s újra elkerüljék őket a betegségek – fogalmazott a néprajzoktató.