Vajon halott a posztmodern?

2018.02.11. 10:00

Faragni úgy, mint Michelangelo – Ez Párkányi Raab Péter célja

Paradigmaváltó hangulatot árasztott Párkányi Raab Péter székesfehérvári kiállításának legutóbbi, közönségsikert arató tárlatvezetése. Valóban meghalt a posztmodern?

Majer Tamás

– A posztmodern meghalt – kezdte mondandóját Filep Sándor festőművész a Csók István Képtár közönségéhez szólva. Sokan látogattak el Párkányi Raab Péter HANYATtLÓ – SZÁRNYALÓ című kiállításának hétfői tárlatvezetésére, amelyet a két művész közösen tartott. – Ez a kiállítás nagyszerű bizonyítéka annak, hogy lehet művészetet csinálni ma, a művészet nem halott! Mint ahogy azt jó pár teoretikus hangoztatja – folytatta a festőművész.

A továbbiakban Filep Sándor Legéndy Péter művészettörténésztől olvasott fel hosszasan. A teoretikus szerint a „hanyattló” a végső tünet posztmodern diagnózisa, míg a szárnyaló a meseszövés megjelenése a művészetben, a céltalanság idézőjelbe tétele. Mindez abban a kultúrkörben, ahol a ló a nemzet allegóriájaként értelmezhető.

– Párkányi Raab Péter művészete igényli a posztmodernt meghaladó lehetőség megértését. Alkotásai egy szép és izgalmas irányt képviselnek egy értelmes, figuratív művészet megteremtése felé – olvasta fel Filep Sándor Legéndy Péter szavait.

Párkányi a tárlatvezetésen, alkotásai gondolati háttereinek előadása közben elmondta, három éve érlelődik benne eme összegző kiállítás gondolata. Meg akarta mutatni a közönségnek és önmagának is, hogy honnan indult, hol van most, s merre tart.

Filep Sándor, visszakapva a szót arról beszélt, hogy a művészet fejlődésre képtelen, ugyanis a művészet isteni adomány, ekképpen örök.

– Ez a kiállítás provokációként is értelmezhető manapság, amikor már szinte kezdünk hozzászokni ahhoz, hogyha összefröcskölnek egy falat, azt is művészetként kell elfogadnunk – mondta. – A közönség igényli az elbeszélhető, érthető, világos művészetet – hangsúlyozta.

A méltatott alkotót, Párkányi Raab Pétert kérdeztük.

Párkányi Raab Péter Accelerando – opus 2. (Gyorsítva) című fotografikája előtt a fehérvári Csók István Képtár emeletén
Fotós: Pesti Tamás

A posztmodern meghalt. Filep Sándor ezzel a mondattal nyitotta meg közös tárlatvezetésüket. Mit gondol erről?

– Mi azok közé a képzőművészek közé tartozunk, akik nem a hivatalos trendeket követik, hanem azok közé, akik más értékek mentén élik az életüket, és készítik a műveiket. A posztmodern az elmúlt évtizedekben azt szajkózta a művészetről a közönségnek, hogy a művészet halott. Eszerint oktatják az egyetemeken a képzőművészeket, bölcsészeket, esztétákat. Én úgy látom, hogy az utóbbi évtizedekben mű nélküli „alkotó” emberek kerültek előtérbe. Maga a semmi vált művészetté. Ez a posztmodern gondolata. Ők kaptak ösztöndíjakat, utazási lehetőségeket, s ezek az emberek lettek megmondók a világban és hazánkban is. A magyarországi művészetellenesség nyugatról átvett gondolat. Egymást hívják meg a kiállításokra, birtokukban vannak a múzeumok és a katedrák is.

Én ezt első pillanattól kezdve nem fogadom el, s már úgy látom, hogy ebben vannak társaim.

A Zeneszerkezet című, 2017-ben készült szobor egy részlete
Fotós: Pesti Tamás

 

A tárlatvezetésen, önmagáról is szólva feltett egy kérdést Filep Sándornak arról, hogy miért is művelik, csinálják a művészetet.

– Én azért lettem művész, mert engem megérintett a nagy korok művészete és azok alkotói. Én olyan minőségben akartam megtanulni rajzolni, ahogy Leonardo rajzolt, s úgy akartam mintázni és követ faragni, ahogy Michelangelo dolgozott. Ebbe szerettem bele. Ebben a minőségben akartam létrehozni műveimet, hogy hozzátegyem a mai kor gondolatait, és így hozzak létre egy huszonegyedik századi kortárs művészetet. Amikor a pályámról le akartak téríteni, azt mondák, hogy tárgyat létrehozni elavult. Előbb csak a figurális művészetet nem akarták beengedni a kiállítótermekbe a döntnökök, napjainkra már odáig jutottunk, hogy a tárgyat sem szívesen. A megnyitón azért hangzott el az a mondat, hogy a posztmodern meghalt, mert van egy kiállítás, amely az értékek mentén – de nem a posztmodern ellen – jött létre. Ez a kiállítás elindíthat valamit, hiszen sikeres, sokakat érdekel, sok ember nézi meg. A közönség szembesülhet azzal, hogy tőlük a kiállítótermeket elvették, megfosztották őket attól, hogy kiállításokra járhassanak, s hogy értő közönséggé váljanak. Nagyon bízom benne, hogy Székesfehérvár folytatja azt a tevékenységét, amelynek ez a kiállítás is része, s hogy más városok is átveszik ezt a gondolatmenetet, ezt a fajta kiállításrendezést.

Eufónia – opus 3. (Széphangzás)   Fotós: Pesti Tamás

Az imént „belehallgatott” egy fotógrafikája hangtölcsérébe. Kíváncsivá tett, ön szerint a szakralitás mellett hogy fér meg a humor, a játékosság?

– Én úgy gondolom, hogy az igazi művészt megérinti a művészet, s azért lesz művész. Ez az egymásra találás eleve elrendeltetett. Valahol fölöttünk dől el. Az is, hogy ki lesz a készítő, a művészetcsináló, és az is, hogy kiből lesz, lehet értő közönség. Ez a kiválasztottság egyben kötelezettség is. Mindenképpen és mindenáron. Azonban mindez nem zárja ki azt, hogy jókedvű emberek legyünk, s hogy a mindennapjainkat jól éljük meg, boldogan, humorral.

Rengeteg fiatal ellátogatott erre a tárlatvezetésre is. Ez mennyire jellemző a kiállításokra?

– Nem jellemző. Engem is meglep, és nagyon örülök neki. Ők lehetnek a folytatói vagy a befogadói a jövőben a művészetnek. Az, hogy itt folyamatosan jelen van egy tizen- és huszonéves generáció, óriási lehetőség. Valóban, nagyon sok csillogó tekintetű fiatalembert láttam a kiállítótérben, akik örülnek ennek a tárlatnak, s hiszem, hogy az itt látottakból ők képesek lesznek építkezni.

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget