Szörényi László: Miénk a világ összes versformája

Egyik „utunk” Nagyszalontára vezetett, amidőn Arany János jegyzőként szolgált szülővárosában. Az ott játszódó történetek nincsenek két évszázadosak se.

- Aranyt ismerte mindenki, mert ő volt a városi jegyző. Lólopás ügyében hozzá kellett fordulni, marhalopási ügyben nemkülönben – ecsetelte Szörényi László.

Mint ismert, az 1847-es tűzvész idején leégett Nagyszalonta jelentős része, a helyi levéltár sok becses irománya is odalett. – Viszont ami megmaradt, az nagyon tanulságos. Kiderül belőle, hogy Arany János egyszer olyan ügyet tárgyalt, amelyben négy legényt állítottak elő, akik előző éjszaka tizenhét marhát loptak. Megbízásból, mint utóbb bevallották. A legszebb az egészben, hogy maga a megbízó, az állatok tulajdonosa jelentette fel őket. Azért akarta meglopatni önmagát, hogy később feketevágás után adhassa el az állatok húsát. Ám a legények megünnepelték a sikeres akciót, s egy tehenet levágtak maguknak, megfőzték gulyáshúsnak és megették. Így csak tizenhat állatot adtak át az orgazdának, aki erre föl feljelentette őket Aranynál – mesélte Szörényi László a hajdani bűntényt a megmaradt levéltári anyag nyomán.

Egyszer egy hétig Nagyszalontán, Arany és családja körében időzött a jó barát, Petőfi Sándor. Aranyt ekkoriban rendszeresen próbálták megvesztegetni, de ezt ő nem engedte, ezért valami csodabogárnak vélték a helybéliek.

- Költőnek viszont nem tartották Aranyt, mert egyáltalán nem olvastak semmit – tette hozzá Szörényi.

- Petőfiről viszont hallották, hogy költő, ezért, amikor ő Aranynál volt látogatóban, megpróbáltak hozzá beosonni, de a házigazda folyton kidobta őket. Ugyanis a vendég meghagyta, hogy ő Aranyon és családján kívül mással ezen a helyen nem hajlandó beszélgetni – folytatta a történetet az irodalomtudós.

Arany korábban így írt levélben Petőfinek: „Tudod, egy olyan városban élek, ahol nemcsak azt tartják bolondnak, aki írta, hanem azt is, aki kinyomtatta a János vitézt.”

S azt tudták, hogy a világ több ezer nyelve közül a magyar azon kevesek közé tartozik, amely képes az összes versforma meghonosítására? Az előadó szerint Európában csak a szlovák egyik nyelvjárása és a litván veszi fel e tekintetben a versenyt a magyar nyelvvel.

- Arany egyszer a pantum nevű, ójávai versformát is használta, amelyet német közvetítéssel ismert meg. A Bor vitéz című balladáját ebben a versformában írta. Semmilyen más nyelv nem tudja utánozni a pantumot – szögezte le a professzor.

Évtizedekkel ezelőtt Szörényi László Nyugat-Berlin törökök lakta negyedében részt vett egy könyvbemutatón. Vörösmarty Mihály is szóba került az akkori előadásban. A helyiek nem voltak hajlandók elhinni, hogy Az emberek című költeménye 1846-ban íródott. Záró két sora ez: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! nincsen remény!”.

Nos, a hallgatóság szerint ilyen reményvesztett vers csak a huszadik században keletkezhetett. Legkorábban talán az első világháború után. – Mondtam, hogy nem. Mi, magyarok már korábban átéltük azt a brutális, kopár, világpusztulási hangulatot, amelyet Vörösmarty megfogalmazott – elevenítette föl akkori mondatait Szörényi.