Isten pénze lett a Karácsonyi ének, avagy így lesz a kőszívű uzsorásból jó ember

Ünnep ez az ilyen ember és főleg környezete életében, és hát ki más írta volna a történetet, mint Charles Dickens, aki már életében rendkívül népszerű volt, olvasói türelmelenül várták újabb és újabb műveit. A Karácsonyi ének című klasszikust 1843-ban írta, december 19-én adták ki és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Sok feldolgozást ért meg, animációs változata is elkészült, Tolcsvay László zeneszerző, Müller Péter, a szövegkönyv írója és Müller Péter Sziámi, a dalszövegek szerzője pedig Isten pénze címmel zenés darabot alkotott belőle. A Madách Színházban láthatták először a nézők, 1995-ben. Most pedig a veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójában mutatták be. Veszprémben december 15-én, Fehérváron december 19-én volt a premier.

Nem lehetett könnyű dolga Hargitai Iván rendezőnek, akinek két helyszínen kellett színpadra állítani a darabot. s noha van néhány közös, állandó szereplő a két előadásban, a főszerepet, Ebenezer Scrooge-ot Veszprémben Bálint András, Fehérváron Kozáry Ferenc alakítja. Két színész, eltérő habitussal, eszköztárral. Mi a fehérvári bemutatót láttuk, és megállapíthattuk, hogy Kozáryra igazán passzol a szerep, nem okozott csalódást.

Apropó, Scrooge. A történet az ő időutazása a saját életében, egykori társa, Marley szellemének kalauzolásával. (Kőrösi Csaba rutinos színész, kiváló orgánummal, kísértete azonban időnként lehetne könnyedebb.) Az uzsorás előbb könyörtelenül elutasítja az adományt kérőket (Na ne! Scrooge adna egy alapítványnak, amelyik állítólag jótékonykodik? Más se kéne!) Aztán alkalmazottja, Bob Cratchit kérésére is durván nemet mond. (Keller János alakítja a jólelkű embert, jól.) Cratchit mondja ki a darab egyik kulcsmondatát, az uzsorásra gondolva: „Mit tudjuk mi, mit él meg egy másik ember?!...” Majd következik Scrooge szembesülése saját, elrontott életének fontosabb epizódjaival. Ennek során rájön, hogy nem mindenki csak annyit ér, amennyi pénze van. Sok énekkel, zenével. Tolcsvay László dalai egységesek, mégis változatosak, igaz, kevés sláger van köztük. A mozgást, a koreográfiát jól kitalálta Molnár Éva, a jelmezek is ötletesek (Kárpáti Enikő). Az előadás ritmusa, különösen az első felvonásban, lehetne pörgősebb, füstből viszont valamivel lehetne kevesebb. A humor időnként fel-, felragyog a színpadon, ebből a szempontból elsősorban Závodszky Noémi (Dilberné, Szakácsnő) dicsérhető. A színészek közül kiemelhető Váradi Eszter Sára (Mrs. Cratchit, Mrs. Fezziwig). Nyirkó István (Mr. Ortle, Mr. Fezziwig), Kunsági Éva (Fanny). És hát a gyerekszereplők, akik láthatóan nagy kedvvel, örömmel vettek részt a közös játékban, aminek eredményeként többségük természetesen viselkedett a színpadon.

Kicsit keserű, mégis szívderítő történetet láttunk. S közhely ugyan, de igaz: ma különösen aktuális.