Még fogalma sincs, hogy miként, de biztos, hogy lesz folytatás!

Létbüfé címmel jelent meg Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas író, költő új verseskötete, 14 év után jelentkezett újra ezzel a műfajjal a nyilvánosság előtt. A kötet bemutatóját nemrég tartották az Új Magyar Képtárban. Czinki Ferenc kérdezte a szerzőt, aki mindjárt az elején leszögezte: a verset nem csak írja az ember, az magától íródik, és össze kell gyűlni annyinak, hogy kötetté rendeződjön. Körülbelül két és fél éve vetődött fel, hogy készüljön egy verseskötet. Ennek pedig az az útja, hogy összeálljon valamiképp, mint a festőnél egy széria. Két évig tartott ez, és a kötet kész, de egy pillanatnyi állapotot mutat.

A Dumpf Endre nevű fiktív szerző még a Grafitnesz című kötet utolsó ciklusában „született meg”, bukkant fel. A névvel egyébként Parti Nagy nincs túlságosan megelégedve, mert túlságosan beszélő. Német szó, egyebek között fásultságot, búskomorságot, egyfajta letargiát jelent. Nagyon régóta „írja” Parti Nagy kezével a cím nélküli töredékeit. Nem úgy, ahogy a költő egymás után írja a verseit, hanem az idők folyamán gyűltek szépen össze. Összeállt egy rahedli anyag, öt és félszáz töredékből lett végül a Létbüfé. Ő komolyan vette a verseket, azok is őt, és elkezdtek a mondatok egymással dolgozni. Parti Nagynál papíron működik a dolog, nem fejben. A padlón rakta egymás mellé a kis papírdarabokat, mint egy puzzle-t, így szerkesztődött a könyv. Arra a kérdésre, miszerint felvetődött-e, hogy Dumpf Endre kikerüljön a címlapra, mint Sárbogárdi Jolán, azt mondja, hogy nem. Mert ez egészen más, mostani „szerzője” egy szűrő, éles nyelvi szűrő, és ilyen értelemben nem lehet azonos vele. Dumpf arról ír, ami őt a legjobban foglalkoztatja: az ősz megjelenéséről a magyar és európai irodalomban az elmúlt 250 évben. Szétírná az ősz toposzt, amely rettenetesen lestrapált, de éppen ez az izgalmas benne. Na meg az emlékezet. „Hősünk” ismeri ugyan az irodalmat, de nem mindig jól.

Keverednek, összecsúsznak az idézetek, és az is érdekes, mit csinál egy klasszikus citátum a saját szöveggel.

Az elmúlt években ezzel foglalatoskodott tehát Parti Nagy, s mint elmondta, különösebb kedve nincs most a tárcaműfajhoz. Valamikor 1990-91-ben kezdte a prózát, akkor az izgatta, most pedig a vers. Ezt folytatná, csak hát mi lesz, ha kimegy mögüle az idő és az élet. Szóval visszabújna ebbe az anyagba, arról még fogalma sincs, hogy miként, de biztos, hogy lesz folytatás. Ami a Fülkefor-írásokat illeti, nos, azokba belefáradt, azokat lezárta. Ették már az idejét és az életét. Meg aztán szatírát akkor lehet írni, ha valamilyen eseményt „túl lehet még húzni”, fokozni lehet. Van, amire azonban már nem lehet rálapátolni, például a hülyeségre és a naplementére. S a jelek szerint a színdarabátiratoknak sem lesz folytatása. Úgy tűnik, a színházaknak nincs rá szükségük, pedig lenne éppen kedve hozzá, bár inkább fordítana.

S hogy mi a pihenés Parti Nagy Lajos számára? Leginkább az olvasás, és hát sok mindenbe bele kellene fogni, de azok most túl nagy feladatnak látszanak. Igaz, másrészről fél felhagyni a rendszeres munkával is.